Antropos.hu: Összesen csak tíz dal született Occamként?

Occam: Hogy irodalmi hasonlattal éljek, a My Rorschach inkább egy novellás kötet, aminek van egy sajátos hangulata, világa. Voltak olyan számok, amik még régebben születtek, mégis kimaradtak, mert úgy éreztem, hogy nem lenne tőle egységes ez a „kötet”. Így maradt ez a tíz szám. Amik lemaradtak, azokat lehet, hogy nem fogom publikálni, mert már új dolgokkal szeretnék foglalkozni.

Antropos.hu: Az album címe My Rorschach. Ezzel kapcsolatban sok írást olvashattunk, melyek úgy találják, mintha te állítanál a közönség elé egy tintapacás tesztet. Mi ennek a feltevésnek a valóság alapja?

Occam: Több jelentésrétege van ennek a címnek. Egyrészt ezek felfoghatók zenei tintapaca-teszteknek, mert a számokban mindenféle zajok és zörejek hallhatók, melyek olyanok, mintha „koszok”, foltok lennének. Ezeket direkt csináltam, nem törekedtem arra, hogy ne legyen zajos a zene, hanem még inkább felerősítettem ezeket. A felfogásomban létezik egy olyan párhuzam, hogy ha „hagyományos” hangszeren játszol dallamokat, akkordokat, akkor az a figurális festészettel rokon, míg hogyha a fenti módon pacázol, akkor az a non-figuratív festészet rokona.
Aztán amiatt is az én rorschach tesztem ez, és nem másé, mert az instrumentális zene értelmezési lehetőségeit leszűkítettem azzal, hogy címet adtam a daraboknak. Ebből a nézőpontból mindenki, aki számcímet ad, az az ő rorschach tesztjét készíti el. Gondolj bele, hogy én a ‘La Dolce Vita’ címet adtam az egyik számnak, miközben valakinek lehet, hogy az a cím jutna az eszébe, hogy pl. „Kedves szomszédom, Etelka 75 éve”. Ez ugyan hasonló tartalommal bír, de mennyivel személyesebb, mint az én címem, nem? Szóval, jól kiszúrtam a hallgatókkal…
De hogy akkor már maradjunk a vicces vonalnál, azzal szoktam viccelődni, hogy a kritikusok miatt lett a cím: amit ír a kritikus, az inkább róla szól, mint a műről, hiszen ő az értelmező.
És ez már nem is vicc, hiszen minden modern, posztmodern alkotásnál bele kell kalkulálni a befogadót. Adott egy mű, de ezt aztán nagyon sokféleképpen értelmezhetik az emberek.

Antropos.hu: De ez nem egy igazi Rorschach-teszt részedről, mert voltak közreműködő zenészek is az albumon, és ezek szerint ők is hatottak a teljes, kialakult tintapacákra.

Occam: Azért mondom azt, hogy az én rorschach-tesztem, mert én instruáltam őket. Nagyon élveztem, hogy egyedül lehet otthon zenéket farigcsálni, nincs rohanás, nem siet senki a próbáról tovább a dolgára: nem arról volt szó, illetve nem úgy működött, mint egy zenekar, hogy összeülünk négyen-öten és közös munkát végzünk, hanem az adott munkafázisban elhívtam valakit. Ha olyan hangszeres ötletem támadt, amihez nem konyítottam, vagy nem a saját gondolataimat akartam beleerőltetni egy számba, akkor elhívtam valamelyik barátomat, elmondtam, hogy számomra mi a szám sztorija, és ők általában nagyon jól ráéreztek a dologra, pedig egy kicsit szigorú vagyok, mert általában megvan a fejemben, hogy mit szeretnék.

Antropos.hu: Ezek szerint te voltál a bábjátékos?

Occam: Mondhatnánk így is, de az igazi egyéniségeket nem lehet kötélen rángatni. Eléggé behatárolom az instrukcióimmal és az ötleteimmel, hogy mi legyen a végeredmény, de eleve olyan valakit kérek fel a közreműködésre, aki beleillik szellemiségében, soundjában ebbe a zenébe. Ha pedig valakinek jól áll egy játékmód, akkor elviseli azt a kis ‘kötéllel noszogtatást’, ami az ilyesfajta munkával jár.
Van egy bónusz is, amit eddig még nem mondtam el semmilyen fórumon, hogy a bookletben feltüntetett közreműködők közül néhány nem valós személy. Van köztük irodalmi alak, van általam kitalált személy. Attól, hogy feljátszottam mondjuk a basszus szólamot egy szintetizátorral, még nem akartam learatni ennek a babérját. Sokkal érdekesebbnek találtam például utalni a ‘Vanity Fair’ William Dobbinjára, aki egész életében olyan hűségesen szeretett egy nőt, amilyen hűséges a basszus abban a számban. Az ilyen megszemélyesítések is hasonlóak a tintapacák értelmezéséhez.

Antropos.hu: Fontos azt tudni rólad, hogy viszonylag sok fajta zenében kipróbáltad magad. Ha jól tudom, akkor te eredetileg jazz szakon végeztél?

Occam: Nem tudom, hogy ez fontos-e. Igen, Fehérváron a Dr. Lauschmann Gyula konziban végeztem, és igen, elég sokat játszottam jazzt is, de például kubai zenét is nagyon sokat játszottam. Aztán ott van az elektronikus zene, amit a Zagarral, és DJ Bootsie együttesével, vagy nagy hatással volt rám az is, hogy a marokkói Chalaban együttesben játszottam évekig. Ezek a hatások, tapasztalások összeadódnak, és egy idő után az ember vérévé válnak.

Antropos.hu: Azért kezdtem ebbe bele, mert az új Occam nem igazán ezeknek az abszolút mixtúrája, hanem teljesen jó értelemben elvont, mondhatjuk Lázár Tiboros végeredmény született.

Occam: Amellett, hogy játszom vagy játszottam ‘hagyományos’ zenekarokban, van egyfajta lázadás is bennem. Én nem úgy lázadok, hogy lilára festem a hajam és kifúratom a fülem egy óriási karikával, hanem valami olyasmit csinálok, ami más ahhoz képest, mint amit szoktak éppen a zenében, más, mint az aktuális trend: más szerkezetekben gondolkodni, más hangokat kreálni. Vagy mondjuk úgy építkezni a zenében, hogy nem kliséket kezdek összedobálni. Mert ha egy jazzes hip-hopos dub dolgot akarunk csinálni, és ezeknek átvesszük csak a legfontosabb, első számú eszközeit, akkor az úgy nézne ki, hogy van egy hip-hop-ütem amire szólózgatnak jazz-zenészek és közben valaki delay-ezget. Ez így biztos valahol igaz is, de én inkább finomabb eszközökkel szeretnék operálni. Például a dubból valóban szeretem azokat a túleffektezett hangzásokat, viszont még azon is kell csavarnom egyet. Az effektezést effektezni, azaz újraértelmezni a bevált és tipikusnak mondható eszközöket. Latin is tetten érhető a lemezen, de nem olyan egyértelműen, mondjuk kongákkal jelenik meg, hanem inkább apróbb ritmizálásokban lehet felfedezni, vagy tapsolásban, ami a latin ritmusokat idézi. Ezek csak apró hatások, amiktől kicsit érdekesebb lesz a ritmus vagy a hangzás. A kísérleti elektronikából nagyon tetszenek az őrült effektek, az új, izgalmas hangzások, ezeket keresem én is. Tényleg csak ilyen filozófiai, vagy hozzáállásbeli hatásokról van szó. Van egyfajta melankolikus, elmerengő hangulat, amit szeretek. Ez fontos kapocs ezek között az elemek között, amikből összegyúrtam a dalokat. És közben persze a legfontosabb, hogy legyen szép a zene.

Antropos.hu: Minthogy te alapvetően dobos vagy, nem annyira kirívó eset, de azért furcsán dobközpontú ez az album.

Occam: Na, te vagy az első, aki ezt mondja!

Anropos.hu: Arra gondolok, hogy rengeteg csengő-bongó hangot hallani, megjelenik az albumon körülbelül minden, amit ütni lehet…

Occam: Azok perkusszívak inkább, de az még nem dob. Az igaz, hogy úgy „dobos” vagyis perkusszív lemez, de közben nem dobokkal érem el azt a hatást, amit hallani lehet. Inkább elgondolásában ritmus központú, de egyébként nem. Nagyon keveset dobolok benne, csak egy-két számban, a Town Of Introspectionban, és a La Dolce Vita második felében. Alapvetően klasszikus dobolós rész nagyon kevés van.

Antropos.hu: Direkt azt akartad, hogy ne legyen olyan klasszikus dobolós?

Occam: Máshogy készül ez a fajta zene. Egy dobfelszerelésen megvan az adott setup, abból lehet kihozni hangzásokat. Persze még attól is függ, hogy hogyan veszi fel aztán az ember, de attól az még egy akusztikus dob lesz. Itt pedig rengetegféle hangzást lehet kikísérletezni. Volt, hogy lábdob hangot abból csináltam, ahogy a lemezjátszó karját elvettem, ami véletlenül oldalra ütődött és pattant egyet. Azt addig kevergettem, amíg lábdob hang nem lett belőle. Vagy lemezjátszó recsegésből raktam össze ütemet. Ezek frissítőileg hatnak rám, mint dobosra, aki megszokta, hogy ott a két dobverője, ott a dobfelszerelés: ezekkel szoktam rajta játszani ezeket, mert ezek esnek jól, de itt, ennél a fajta zenénél teljesen más irányba is el lehet menni, mint a megszokott. Tehát engem a hangulat érdekel, érdekel a lüktetés is persze, de a hangulat az nagyon, és ha ugyanazt a ritmust teljesen másfajta eszközökkel érem el, az hangulatában egész más, minthogy ha dobfelszereléssel csinálnám.

Antropos.hu: Mire számíthatunk akkor az élő koncerten?

Occam: Élőben nem fogok dobolni, vagyis dobfelszerelés nem lesz. Négyen leszünk, Hodosi Enikő énekel, billentyűzik, és harangjátékon játszik, Kovács Bálint fog gitározni, aki a lemezen is gitározik több számban. Kiss Árpád lesz a billentyűs és trombitál is (néhány szólót fog játszani). én pedig elektronikával fogok foglalkozni, effektekkel, szekvenciákkal, és elektromos dobon is fogok játszani, de azt nem úgy, a szokványos módon, hogy leülök és hozok egy ritmust, hanem effekteket fogok létrehozni azzal is. Improvizatív felállás, melyhez VJ Kemuri fog vizuált varázsolni.

Antropos.hu: Tehát a koncerten nem kell szó szerint venni az albumot?

A hangulatokból indulunk majd ki, és természetesen a témák is elhangzanak, de egyébként fontosabb a pillanat. Az, hogy éppen hogy épül a zene és milyen lesz a kapcsolat a közönséggel.