Zászlajuk még sem lobog olyan makulátlanul, talán ezért is lehet, hogy kimondottan biztosra mentek ezzel a kiadvánnyal. A hozzá mellékelt képen, és címében is a Punk’s Not Dead mondattal fémjelzett hozzáállásra apelláló magatartásból például nem sokat találni rajta. Ráadásul, a klasszikus jungle amen-break, funk-break számokba történő interpetálásának manapság elterjedt jelensége itt sem maradhatott el.
Mindemellet, egy szám sem illik tisztán bele a nu-funk mai napig elő és virágzó egyik alfajába sem. A Rock The Discoteque korai időket idéző, régi fazonú funky-breaks hangulatába electro-funk elemeket csempésztek. A Party Break 1, és a 2 is, az ismertebb vokál hangminták alkalmazására támaszkodik: a „yeah boi”-tól kezdve a „back the funk freak the funk”-on át, egészen James Brown mintázásokiggal szinesítik a számokat. A God Old Days vidám disco életérzésre kihegyezett riszálása igen hatásos lesz a tánctereken a maga 4/4-es húzásával. De olyan is van, hogy a belassított szaxofon romantikát, techno felpörgetéssel, és zakatoló, lüktető szintetizátor dallamokkal töltik ki – mindezt kis prüttyögő, űr hangokkal dúsítva.
Egy szó mint száz, a puding próbája az evés; egy esélyt azért mindenképp adjunk neki! Habitusában és lendületében biztosan nem fogunk csalódni.
Hozzászólások