2010. augusztus 1. - Boglárka
   
       Regisztráció  |   Elfelejtett jelszó

Együtt tornáznak tovább

Intim Torna Illegál interjú

Nem újdonság már a hír, hogy belső konfliktus miatt januárban kilépett a Kistehén Tánczenekar négy tagja: Nádasdi János, Kiss Sándor, Dorogi Péter és Gálos Ádám. Villámgyorsan új zenekart alapítottak Intim Torna Illegál néven, így aggodalomra semmi ok. A fiúk nagyon pörgős zenét játszanak, amivel a céljukat három szóban megfogalmazták: derű, mosoly, tánc. Azt hiszem, ennyi valóban elég...

2010-02-08

Kedvenc cikk   Kinyomtatom   Cikk küldése

hirdetés

-A Kistehén Tánczenekarból ismerhetnek már titeket az emberek. Az új zenekar miben más, és esetleg miben hasonló?
Nádasdi János: -Abban, hogy az előző munkáink során körülbelül 30 %-át láthatták a személyiségünknek. Mire számítsanak? A másik 70 %-ra. -Kiss Sándor: Az eddigi az egy visszafogottabb verziója volt a zenénknek. Inkább úgy mondom, hogy a Manu Chao, vagy a Che Sudaka holdudvarában lévő zenekarokhoz most mi is beálltunk. Az irány az, hogy egy nagyon happy, utcazenés hangulatot adjunk vissza a színpadon másfél órán keresztül. Ennek szerintem előszele volt az eddigi munkásságunk, és most tesszük fel az i-re a pontot.

-Elég különleges neve van a zenekarnak. Honnan jött az ötlete?
K.S.:
-Érdekes módon mindenki elgondolkozik rajta, hogy mi lehet az, hogy Intim Torna Illegál. Az illegál egyértelműen azért lett, mert mi decemberben ki lettünk kiáltva teljesen illegális dolognak.
Dorogi Péter: -Az intim torna kifejezi azt, hogy milyen szoros viszonyban vagyunk, azt hogy mindent tudunk egymásról. Ez a mi négyünk tornája.

-Január 22-én volt a bemutatkozó koncertetek a Gödörben. Milyen visszajelzéseket kaptatok?
Gálos Ádám:
-Egyértelműen pozitív volt. Ha a magam nevében beszélhetek, akkor én nagyon boldogan jöttem le a színpadról, talán még soha ilyen boldogan nem jöttem le színpadról. Azt éreztem, hogy ez jó, sőt minden eddiginél jobb. Utána, amikor az emberek odajöttek hozzánk, egytől-egyig nagyon örültek. Sokan azt mondták, hogy nekik ez sokkal jobban tetszett, mint a Kistehén. Látni rajtunk, hogy mi együtt vagyunk, és ez az energia szerintem mindennél erősebb, ez viheti legjobban előre a zenekart. Egy irányba mutatunk, korábban nem ez volt.
-K.S.: Ez a koncert egy mérföldkő volt, megmutatta, hogy merre: erre, vagy arra. Még durvábban mondom: van jövő, vagy nincs jövő.

-Hogyan készültetek fel erre a koncertre ilyen rövid idő alatt?
K.S.:
-Január másodikától 22-éig egy teljesen új 45 perces műsort csináltunk. Amikor próbáltunk, akkor mindannyiunkban benne volt a kérdés, hogy hogyan tudjuk összehozni, de a koncert után mindenki boldog volt. Tényleg mindössze 3 hét alatt raktunk össze egy új programot a semmiből. Egyik nap mondtam a fiúknak a buszban, hogy ebbe az egészbe úgy mentem bele, mint az Indiana Jones, amikor át kell mennie a hídon és a semmibe lép. Ha hiszel benne, akkor meg fog jelenni a híd. Lehet, hogy közhely, de nekem ilyen érzésem volt. Működni fog, mert működnie kell, minden adott.

-Dolgoztatok már együtt, de az új zenekar milyen újfajta együttműködést tesz szükségessé köztetek?
D. P.:
-Ugyanúgy csináljuk a számokat, mint eddig, csak sokkal nagyobb erőbedobással. Az a cél, hogy mindenki megtalálja saját magában, ami újat hozzá tud tenni a közös zenéléshez. Ez abban is megnyilvánul, hogy újfajta ritmusok vannak, és újfajta hangzás, a ritmus szekció brutális lesz.

-Ezek szerint mind egyenrangúak vagytok ebben a zenekarban?
K.S.:
-Teljes mértékben. Ez egy zenekar! Erőssége még, hogy tudjuk, együtt kell csinálni és nem egy embernek a többi elnyomásával, hanem közösen kell a szekeret húzni. Ezért mondjuk azt, hogy sokkal energikusabb, mert itt most mindenki odateszi a magáét, eddig ez másképp volt…

-Mi inspirált titeket elsősorban az új dalok készítése közben?
D.P.:
-Imádok zenélni, és amikor ezeket a csávókat meglátom, akkor ők inspirálnak. A zenélésben, és az életben is az emberek inspirálják egymást.
K.S.: -Szerintem ez totál így van. Mindamellett van bennünk egy nagyon erős tisztelet egymás iránt. Emiatt tudnak megszólalni ezek a dalok, emiatt tudtuk ilyen rövid idő alatt összeállítani a programot. Mindenkinek egyenrangú véleménye volt. Mivel már régóta játszunk együtt, van köztünk egy olyan szimbiózis, hogy gyakorlatilag rezgésekből érezzük, hogy mi van.

-Voltak azért nehézségei az újrakezdésnek?
K.S.:
-Az újrakezdés ad általában egyfajta energiát. Ha felszabadultan nekilendülsz a dolognak, akkor nem gondolkozol ezen, hogy most mi a nehéz, hanem egy cél van: előre. Mindenben van nehézség, de igazából mi derűsen látjuk a jövőt, és az vonz minket, szív magába. Szerencsére sokan támogattak minket, például Maróti Dani a Gödörből, akinek nagyon sokat köszönhetünk.
Mindemellett van egy olyan rajongótáborunk, akik nagyon szorítottak értünk. Megmondom őszintén, ez nagyon jól esett.

-Az első album mikor várható?
K.S.:
-Dolgozunk rajta. Nem egy egész album, de egy harminc-negyven perces anyag elkészül az elkövetkezendő maximum egy hónapban.
N.J.: -Videoklip is az elkövetkező két hónapon belül meglesz.
K.S.: -Még csak tervezzük, mert két-három slágergyanús szám is van, de napokon belül eldől, hogy melyik legyen az a bizonyos.

-Mik a terveitek, legközelebb hol mulathatnak a rajongók a koncerteteken?
K.S.:
-Február 10-én a Morrisons 1-ben, 19-én a Castro Bistroban, és 27-én bontó bulin.
N.J.: -Bontó illegál party lesz, mert a próbatermet, ahol mi is játszunk, le fogják bontani, és irodaház épül a helyére. Kitaláltuk, hogy csinálunk egy illegál bulit.
K.S.: -Fesztiválokon is szeretnénk fellépni, aztán kicsit stabilizálni a zenekar helyét a popvilágban. Szerintem most a szakma felkapta a fejét, hogy mi történt, ami amúgy jól esett. Elég sok embert kíváncsivá tettünk, amit egyébként nem tettünk volna, hogyha marad a régi helyzet.

http://antropos.hu/data/4103/5.jpg




Címkék: intim torna illegál interjú kistehén tánczenekar gödör klub

Szöveg: Bitay Andi
Fotó: Somay Márk

Kapcsolódó cikkek:
Megtáncoltatott a Castro!
Pörgősen intim lemez
Felszabadító zene

 

szóljhozzá
szólj hozzá!

Te mit gondolsz erről? Írd meg a véleményed!

Ehhez a cikkhez csak regisztrált, és bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá!

       Regisztráció  |   Elfelejtett jelszó

hirdetés

ZENE
Amikor két rap-ikon egyetlen szám erejéig egyesítik erejüket...
PARTY
A Ladánybene27 idén is elhozza hazánkba Jamaicát, így július 27-től öt napon át újra szól a reggae Monorierdőn.
FILM
Joggal várható, hogy a megidézett film egy vérbeli gótikus vámpírtörténet lesz...
SZÍNHÁZ
Vár a Zsámbéki Színházi Bázis, ahol egész nyáron a kultúráé a főszerep: színház, kiállítás, zene…
KÉPZŐMŰVÉSZET
A Világ- Kép Kulturális Egyesület és a Dulux támogatásával színes Vasarely alkotások lepik el a fő tereket.
IRODALOM
Mi köze van egy 2007-ben megjelent regénynek Tony Blairhez? Fikció vagy rágalmazás a könyv? 
AMI DIVAT
Dévényi Dalma és Kiss Tibi különleges workshopot tart augusztusban.
KELL A KÉPED MÁSKÉPP?
Légy POPART! Nyári AKCIÓ!
Válassz egy fotót, válassz egy stílust, küldd el nekünk, aztán tedd ki a faladra! ÚJ: Obama-plakát stlus! Most 15% kedvezmény!
ANTROPOS.hu regisztráltak



geno
niko44
redvoice
avatar


Bébuu
17minizokn...
LacKona
Regisztráltak kedvenc fotói



Izabella
Iszi
kope



kope
Izabella
KolblNando...

H K SZ CS P SZ V
            1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
 «««AUGUSZTUS»»» 
djportre
naptar
jobbnagyhirdetes
jobbnagyhirdetesvege

Értékeld te is!

1 2 3 4 5  

Hallgass rádiót!
jatek
játék
Beküldési határidő: 10.07.29

Beküldési határidő: 10.08.01

Beküldési határidő: 10.08.03

Beküldési határidő: 10.08.06

Beküldési határidő: 10.08.10

Beküldési határidő: 10.08.18

Korábbi játékok nyertesei...

  2010-08-02 - Hétfő   2010-08-03 - Kedd   2010-08-04 - Szerda   2010-08-05 - Csütörtök   2010-08-06 - Péntek
alsobal
Ugrás a lap tetejére
KÜLDJ!
Program küldése
Link küldése
Hír küldése
Üzenet küldése
HASZNÁLD!
Letölthető ANTROPOS.hu logó
Letölthető ANTROPOS.hu banner
Programszervezőknek
KÖVESD!
TV RSS
FRISS RSS
BULI RSS
ANTROPOS.HU!
Köszöntő
Impresszum
Médiaajánlat
Rólunk írták
Partnerek
ÁLLÁS!
Partyfotós
Újságíró
Rendezvényszervező
Hirdetésszervező
© 2003-2010 ANTROPOS.hu kulturális online magazin, az EpicMedia tagja
utolsoreg
avatar henriett9...
Sangel
Evicaa
Bebci
csicsikke...
utolsokommentek