2010. szeptember 8. - Mária, Adrienn
   
       Regisztráció  |   Elfelejtett jelszó

Japánban turnézott a magyar Quartet

Harcsa Veronikával beszélgettünk

Harcsa Veronika és zenekara nemrég Tokióban járt, a Japán-Magyar Évadnak köszönhetően. A népszerű jazz-énekesnővel egy kávézóban beszélgettünk, ahol mesélt a kinti élményeiről, zenéről, ételről-italról, sőt az egyik utcán őt ért kellemes meglepetésről is.

2009-11-03

Kedvenc cikk   Kinyomtatom   Cikk küldése

hirdetés

A Harcsa Veronika Quartet idén járt másodszor Japánban. Számukra is rejtély volt, hogy 2006-ban hogyan figyelt fel rájuk egy japán lemezterjesztő, aki 100 példányt kért az énekesnőtől a Speak Low című albumukból kinti eladásra.

Ez a száz darab gyakorlatilag egy hét alatt elfogyott. Aztán én százasával, kétszázasával küldtem egy darabig a cd-ket Japánba, úgy, hogy itthon egyáltalán nem voltunk még ismertek.
- nyilatkozta az Antropos.hu-nak Harcsa Veronika.

Annyira nagy sikere volt a magyar jazz zenekarnak, hogy egy tokiói kiadó ott is megjelentette az albumukat, ami eladási listavezető lett. Majd 2008-ban megjelent a You don't know it's you, amin már saját dalok hallhatóak, és ez is a listák élére tört Japánban. Ennek kapcsán hívták meg őket először az ázsiai országba, ahol nagy sikerű turnét adtak.

-Azóta megjelent a harmadik lemezünk, és azt is kiadta ugyanez a kiadó. Most szeptemberben ennek a lemeznek a bemutatóján voltunk kint Japánban, ami egyébként a magyar évadnak volt a része.

A japánok nagyon szeretik az európai jazzt, nagyon nyitottak rá. Így nem csoda, hogy a közönsége egy-két kivételtől eltekintve csak helyiekből állt.

-Kicsit mások a reakcióik, ugyanúgy ahogy a hétköznapi kommunikációban is mások, mint mi. Ezzel együtt, amit az arcukon látok az ugyanaz. Máshogy figyelnek egy kicsit, máshogy ülnek ott, de szerintem, ami a zene hatására történik velük az ugyanaz.

Ez alatt a néhány nap alatt szerencsére másra is jutott idejük, mint a koncertezés. A zenekar egy hetet töltött Ázsiában, Veronika azonban kicsit hamarabb kiment, így bebarangolhatta Tokiót és környékét. Így mesélt élményeiről:

-Nekem az első alkalommal is óriási élmény volt, és idén is. Az egy nagyon kontrasztos világ, nagyon izgalmas, amit nem lehet megunni. Hatalmas terület sok különböző negyeddel és érdekességgel. Idén már kicsit felkészültebb voltam, és jobban tudtam, hogy hova mennék, miket szeretnék megnézni és arra koncentráltunk, hogy minél több oldalát meglássuk Japánnak. Voltunk felhőkarcolóban, de ugyanúgy városszéli bazárban is, amit a vonatsín alá építettek. Voltunk mini, pár fős bárokban, de elegáns, nagy szórakozó helyen is. Voltunk a halpiacon és az óceánparton, és természetesen szent helyeket is felkerestünk, tehát próbáltunk mindenből kapni egy kicsit.
Egyszerre 4-5 óriás kivetítő van egy nagyobb kereszteződésben, amiken nemcsak fényreklámok mennek, hanem hangos is. Nálunk ez még nincsen, hogy a kivetítő mellé hangszórókat is szerelnek, és így 5 reklámot hallgatsz egyszerre, miközben átmész a zebrán. Iszonyú sok ember van, tényleg nem tudsz megnyugodni. Majd bemész egy szimpla étterembe, ahol viszont megvan a rendje, hogy a levest csak bizonyos tálkában szolgálhatják fel. A tésztát megint egy más fajta tálban szabad csak enni. Annyira rendes és precíz mintákat követnek sok mindenben, másrészt viszont hihetetlen káoszban élnek.

http://antropos.hu/data/3836/3.jpg

Az énekesnő nem tudott beilleszkedni ebbe a kaotikus világba, főleg mivel messziről látszik szőke haján és fehér bőrén, hogy európai. Ez volt számára a legfontosabb tapasztalat az utazáson, ott megérezhette, hogy milyen idegennek lenni valahol. Nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy ne ordítson róla, egy másik földrészről jött. Atrocitás természetesen nem érte ezzel kapcsolatban, a japánok nagyon kedvesen reagálnak a másságra.

-Például egy boltban odajött hozzám két iskolás lány sikongatva és nevetgélve, tündériek voltak. Megkérdezték, hogy melyik országból jöttem, mert annyira helyes arcom van és ilyet még nem láttak. Ehhez hozzátartozik az, hogy egyáltalán nem volt rajtam smink és nagyon fáradt voltam. Biztos, hogy magamhoz képest borzasztóan néztem ki, de pusztán a színeim egzotikussága, mármint számukra, az ilyen örömmel töltötte el őket. Egyáltalán nem elutasítóak, sőt nagyon imponál nekik, ha valaki európai.

Nem kell ecsetelni, hogy mennyi furcsasággal lehet találkozni Japánban. Ötleteiknek és fantáziájuknak talán semmi sem szab határt. Veronikáék már tavaly belebotlottak egy zenélő wc-be, akkor jót mulattak rajta, így idén ez már nem jelentett újdonságot. A játékszalonok azonban igen. Ezek minimum 5-6 szintesek. Meglepő módon nagyon népszerű a bedobod a pénzt és kihalászol egy plüssállatot típusú játékgépek, illetve a flipperhez hasonló automaták. Így folytatta az élménybeszámolót:

-Internet kávézó nem is nagyon volt. Egyrészt, mert mindenki a telefonján internetezik, másrészt pedig, ami ilyen jellegű hely az olyan, hogy beül a látogató, internetezni tud, de közben kap egy fülhallgatót a fejére és hallgathat zenét, párhuzamosan nézhet tévét, és még manga magazinokat is kap. Annyira sokféle inger közepette nőnek fel és élnek, hogy ez tudja nekik a kikapcsolódást jelenteni.

A fiatal énekesnő imádja a japán konyhát, itthon is gyakran eszik szusit. Utazása során arra azonban rájött, hogy a tradicionális japán étel sokban különbözik attól, amit Európában elénk tesznek.

-Ennek esetleges oka, hogy nekünk nincs tengerünk, csak mélyhűtött halak vannak. Kint a legfrissebb halakat viszik minden hajnalban az éttermekbe, tehát egész más alapanyagokból dolgoznak. Az volt még nagy felfedezés nekem, hogy a japán konyha sokkal több, mint a szusi. Itthon ezzel azonosítják a legtöbben, közben annyira sokféle isteni leveseik vannak, imádtam a japán édességeket, nagyon élveztem.

Azért az előre csomagolt kaják majdnem kifogtak a csapaton. Néha gondolkozniuk kellett rajta, hogy vajon mi van a boltok polcain. Ez azért volt fontos, mert Veronika vegetáriánus, a zenekar nagybőgőse pedig semmilyen állati eredetűt nem eszik. Szerencsére sosem tévedtek el a hiraganák és katakanák rengetegében, azonban nagyon meglepődtek, amikor egyik este egy ismerős jelre bukkantak, egy Hajtás Pajtás emblémával ellátott kerékpárra. Veronika annyira megörült, hogy még egy pár soros üdvözlést is hagyott rajta...

-Ez döbbenetes volt, ugyanis utólag utánanéztünk, hogy épp akkor futár világbajnokság volt Tokióban. A biciklis futárok találkozó helye pont a szállodánk bejáratánál volt. Este elindultunk még inni valamit vagy városnézőbe, kiléptünk a hotelből és előtte ott volt 50 bicikli és 50 biciklis futár, különböző állapotokban... ez ment több estén keresztül. Azt hiszem, az utolsó ilyen futáros estén fedeztük fel a Hajtás Pajtás emblémát. Tényleg nagyon megható volt. Nagyon boldogok voltunk, hogy ott egy ismerős jel a világ másik felén.

Beillesztés:

Kiemelt videó
videó
TOP címkék

dj
party
budapest
zene
film

A zenekar bármikor szívesen visszatérne Japánba, csupán a megfelelő lehetőséget várják.




Címkék: harcsa veronika japán hajtás pajtás tokió

Szöveg: Bitay Andrea
Fotó: Somay Márk

 

Ezt a cikket kedvencnek jelölte:

Ninet

avatar
kope

         

szóljhozzá
szólj hozzá!

Te mit gondolsz erről? Írd meg a véleményed!

Ehhez a cikkhez csak regisztrált, és bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá!

       Regisztráció  |   Elfelejtett jelszó

hirdetés

ZENE
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány Hannoverben, aki úgy döntött énekesnő lesz. Ez a lány, pedig...
PARTY
A 2010-es fesztiválszezonban is számos külföldi fellépőt hívott meg a Zöld Pardon. Most Russkaja (A/RU) és az angol...
FILM
Kezdetét veszi a kizárólag rövidfilmeket felvonultató fesztivál, a 6. BuSho. Fikciós, animációs, kísérleti témában 53...
SZÍNHÁZ
Megismerhetitek a zsidó kultúra kultúra szokásait, ünnepeit illetve számos kiváló, nemzetközi rangú művész előadásával...
KÉPZŐMŰVÉSZET
Hamarosan megnyit a 11. ARC kiállítás, ahol olyan kérdéseket feszegetnek a pályázók, mint 'Hol élsz te?' vagy 'Minek...
IRODALOM
A 21. század a depresszió százada. Állítólag. De vajon honnan ered ez az állandósult kedvtelenség, lehangoltság,...
AMI DIVAT
A tetoválás nem divat, de a viselésben léteznek trendek. INTERJÚ.
KELL A KÉPED MÁSKÉPP?
Légy POPART! Nyári AKCIÓ!
Válassz egy fotót, válassz egy stílust, küldd el nekünk, aztán tedd ki a faladra! ÚJ: Obama-plakát stlus! Most 15% kedvezmény!
ANTROPOS.hu regisztráltak



joco77
kisszilvas...
jimiwhyte



criza
bernatjudi...
Devilbaby
Regisztráltak kedvenc fotói



kope
Aquarius
Verbo



Zuzmó
kamikaze86...
djpaulhous...

H K SZ CS P SZ V
    12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
 «««SZEPTEMBER»»» 
djportre
naptar
jobbnagyhirdetes
jobbnagyhirdetesvege

Értékeld te is!

1 2 3 4 5  

Hallgass rádiót!
jatek
játék
Beküldési határidő: 10.09.09

Beküldési határidő: 10.09.12

Beküldési határidő: 10.09.15

Beküldési határidő: 10.09.16

Beküldési határidő: 10.09.17

Korábbi játékok nyertesei...

  2010-09-08 - Szerda   2010-09-09 - Csütörtök   2010-09-10 - Péntek
alsobal
Ugrás a lap tetejére
KÜLDJ!
Program küldése
Link küldése
Hír küldése
Üzenet küldése
HASZNÁLD!
Letölthető ANTROPOS.hu logó
Letölthető ANTROPOS.hu banner
Programszervezőknek
KÖVESD!
TV RSS
FRISS RSS
BULI RSS
ANTROPOS.HU!
Köszöntő
Impresszum
Médiaajánlat
Rólunk írták
Partnerek
ÁLLÁS!
Partyfotós
Újságíró
Rendezvényszervező
Hirdetésszervező
© 2003-2010 ANTROPOS.hu kulturális online magazin, az EpicMedia tagja
utolsoreg
avatar zoooeee
csipka
petruu_u
Erababy
herczegti...
utolsokommentek