2003.05.9-10.

II. MÁMOR FESZTIVÁL

"Add, hogy magától jöjjön a Mámor"
Idén második alkalommal rendezték meg a kétnapos Mámor Fesztivált, aminek ezúttal a Petőfi Csarnok adott otthont. A program délutántól kezdődően beszélgetéssorozatokból és filmvetítésekből állt, amiket nyolc órától koncertek követtek.

A délután folyamán lehetőség volt még grafológusok, álomfejtők, valamint asztrológusok tanácsait kérni. A beszélgetések témája a mámor, a mámor keresése, és sajnos elkerülhetetlenül a függőség köré csoportosult. Szóba került a szerelem, a különböző művészetek, vallások, a drog-, tv- és internetfüggőség, az erotika és az ezoterika. A fellépő zenekarok között volt az Emil Rulez, a Másfél, a Hiperkarma, Varga Zsuzsa, az Anima Sound System és a Neo.
Mi a szombat esti koncerteket látogattuk meg. A program csúszott egy órát, a nyitó Beat Dis zenekart Varga Zsuzsa koncertje követte. A Vénusz együttes ex-énekesnőjének Prieger Zsolt – az Anima Sound System vezetője – írt a lány előző együttesének zenei stílusától teljesen eltérő lemezanyagot. Néhány vidéki fellépés után először jelenhetett meg fővárosi közönség előtt. A színpadon Zsuzsa mellett egy dobos, egy basszusgitáros és egy piros hajú gitáros is jelen volt. A dalok jók, egyéniek, ha mindenképpen hasonlítani akarnánk valakihez, akkor talán az Anima (nem véletlenül) és a Morcheeba neve juthat eszünkbe. Zsuzsi hangja szépen illeszkedik a dalokhoz, magyar nyelvű szövegeit sajnos nem túlzottan lehetett érteni a koncerten, de a zene kárpótolt mindenkit. Ezután az Anima Sound System következett, hozták a tőlük elvárható színvonalat. Az új album dalai élőben is igazán élvezhetőek, mámoros állapotba hozták a közönséget, de a régi nagy slágerek is előkerültek, mint például a 68. Erre a koncertre gyűltek össze a legtöbben a PeCsa nagy- termében, az ezt követő Neo-ra picit hígult a közönség. A srácok négyen léptek színpadra. Profi megszólalású koncertjüket vetítés kísérte. A megszokott nonfiguratív pszichedelikus ábrákon kívül ámulatunkra pornófilmrészletek is kerültek a showba. Az új album technikailag tökéletesen kivitelezett dalait élőben is sikerült élvezhetően átadniuk a fiúknak. A kétnapos fesztivált a Palotai-Cadik duó talpalávalója zárta. Jövőre is eljövünk, mert nagyon jól éreztük magunkat.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére