2016. október 28-31.

Idén rendezik meg a huszadik Csabai Kolbászfesztivált

Az október 28. és 31. között tartandó jubileumi, immár 20. Csabai Kolbászfesztivál a szokásosnál kicsit nagyobb lesz.

Kifejtette: már tavaly rekordszámú csapat nevezett a kolbásztöltő-versenyre, amelyet idén 150-nel felülmúlnak, így összesen 750 csapat méri össze a tudását szombaton. A szárazkolbászok versenyére is száznál több nevezést várnak.

Az idei év különlegessége lesz egy fotókiállítás, amelyet az elmúlt húsz év terméséből állítanak össze, emellett megjelentetik A csabai című könyvet.

A kiadványról Ambrus Zoltán szerkesztő, a fesztivál szülőatyja elmondta: egyfajta helytörténeti könyv lesz, amelyet bolti forgalomban nem, csak a fesztivál idején lehet megvenni. Az volt a cél, hogy megismertessék a fesztiválra érkezőkkel, miért éppen a békési megyeszékhelyen jöhetett létre a csabai kolbász és miért őrzik a mai napig a kolbászkészítés hagyományát a helyiek.

Ambrus Zoltán elmondta: sok gasztrofesztivál jött létre az elmúlt húsz év alatt, különösen örömtelinek tartja, hogy “ebben a küzdelemben” a Csabai Kolbászfesztivál megállta a helyét.

Kifejtette: véleménye szerint a két évtized alatt a csabai kolbász renoméján nem kellett javítani, “arra kellett odafigyelni, hogy a tömegessé válásával együtt ne romoljon a minősége”. Békéscsabán 50-60 kisvállalkozás abból él, hogy kolbászt gyárt. A termékből Csehországba és Szlovákia szállítanak nagyobb mennyiségben – árulta el.
Szarvas Péter független polgármester elárulta: a négynapos rendezvény 90-100 ezer látogatót vonz, amelyből 40-50 százalék turistaként érkezik. Hozzátette: az önkormányzat számára azért fontos a rendezvény, mert a városhoz kötődő egyik hungarikumra, a csabai kolbászra hívja fel a figyelmet még a határon túl is. Az önkormányzat dolgozik azon, hogy prémiumtermékké fejlesszék a csabai szárazkolbászt – mondta a városvezető.

Hégely Sándor és Ambrus Zoltán szerint az élelmiszerkönyv előírásainak változásai nem fogják érinteni a csabai kolbász készítésének folyamatát. Mint mondták, a termék sosem tartalmazott nem belevaló, mesterséges anyagokat, ízfokozókat, csak friss sertéshúsból, fűszerpaprikából, sóból, köménymagból és fokhagymából áll. “A változtatás sok terméket meg fog reformálni, de a csabai kolbásznak nincs rá szüksége” – fogalmazott Hégely Sándor.

A fesztiváligazgató hozzátette: a huszadik rendezvény színvonalát a világhírű fellépők is emelik, Békéscsabára érkezik majd ugyanis a Modern Talkingból ismert Thomas Anders, fellép Dr. Alban, rajtuk kívül koncertet ad mások mellett Demjén Ferenc, a Neoton Família, Majka, az Ismerős Arcok vagy a Magna Cum Laude.

A Csabai Kolbászfesztiválra húsz év alatt 57 országból 1,5 millió vendég érkezett; tízezer gyúrócsapat 100 tonna húsból 100 kilométernyi kolbászt készített.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Gasztró

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére