Idén is lesz Barokk Ételfőző Fesztivál Fertődön

Aug.11-én és 12-én ellátogatnak a fertődi Esterházy-kastély szomszédságában megrendezett Barokk Ételfőző Fesztiválra.

A 17. századi magyar konyha ízvilágával és pompájával is megismerkedhetnek azok, akik augusztus 11-én és 12-én ellátogatnak a fertődi Esterházy-kastély szomszédságában megrendezett Barokk Ételfőző Fesztiválra.

Klötzl Géza, az esemény főrendezője az MTI-nek elmondta, hogy az ötödik alkalommal megrendezett kétnapos gasztronómiai időutazás során pénteken a térség településeinek vezetői mérik össze tudásukat a Polgármesterek Kupája elnevezésű versenyen.
A rendezvény csúcspontja a hagyományos főúri és csárdakonyhai kategóriák főzőversenye lesz szombaton. Az úri konyha versenyzőinek minimum háromfogásos menüt, míg a csárdakonyha kategória versenyzőinek bográcsban, tárcsán, nyárson vagy kemencében készített ételeket kell készíteniük a szervezők által kiválasztott alapanyagokból.
Tavaly 21 csapat mérette meg magát a csárdakonyha, kilenc az úri konyha kategóriában. A csapatok idén még augusztus 1-jéig nevezhetnek.
Az elkészült ételeket minden kategóriában 4-6 fős zsűri értékeli majd, köztük Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana. A rendezvény ingyenesen látogatható.
A fesztivál díszvendége Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója lesz. Megrendezik Magyarország első Gasztro-üzleti Reggelijét is, amelyre a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium diákjai készítik az ételeket. Az ételekért felajánlott összeget a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adják a szervezők.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Gasztró

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére