Humorcsíkok nemcsak csíkszeműeknek

Párkocka.hu
Alig két hónapja indult a parkocka.hu (http://parkocka.hu), máris nagy népszerűségnek örvend, a Facebookon már több mint 3000 rajongója van. Hosszú egyeztetések után sikerült elérnünk az oldal főszerkesztőjét, Kim Ir Szent, aki készségesen válaszolt kérdéseinkre.

-Az eddigi pályafutásától merőben eltérő feladatnak számít egy képregénycsíkokkal foglalkozó internetes oldal főszerkesztőjének lenni. Miért vállalta el ezt a feladatot?
-Örökös Nagy Vezérként hazámban, Észak-Koreában már nem tehettem többet, arról nem is beszélve, hogy fiam, Kim Dzsong Il tökéletesen végzi a dolgát. Mégsem ülhettem tétlenül, 16 évvel ezelőtti visszavonulásom óta folyamatosan gondolkodtam rajta, mivel is tölthetném el hasznosan szabadidőmet. Ezért örömmel fogadtam el a parkocka.hu felkérését, elsőre igent mondtam a megkeresésükre.

-Miről is szól a parkocka.hu?
-Az oldal a sztripekről (comic strip), vagy magyarul a képregénycsíkokról szól. Ennek a műfajnak a lényege nem a művészi kivitelezés, hanem az, hogy ütős és humoros legyen, szórakoztassa vagy elgondolkodtassa az embereket pár pillanatra akár a reggeli kávé közben, akár a mobiljukat böngészve útban a munkahelyük felé. Rajzolóink egy-egy témára és egymásra reflektálva készítik el saját sztripjeiket, melyekből 1-1 jelenik meg naponta. Ezekhez aztán mindenki kedvére hozzászólhat, vagy megoszthatja őket az ismerőseivel.

-Kikből áll a csapat?
-Először is ott van az oldal működéséért és fejlesztéséért felelős technikai csapat, a kukori.ca (http://kukori.ca), a csíkokért felelős rajzolók, valamint a személyi tanácsadóm, tolmácsom és egyben jobb kezem, Juan.

-Mondana pár szót a rajzolókról?
-Négy állandó taggal működünk. Marabut (http://marabulap.hu) talán nem kell senkinek bemutatni, hiszen rajzaival bárki találkozhatott már többek között a HVG, vagy a Népszabadság oldalain. Grafitember a Napirajzzal (http://napirajz.hu) szerzett már magának hírnevet, Göndöcsöt (http://blog.gondocs.hu) legfőképp a Kretén (http://kreten.hu), vagy a TeveClub.hu kedvelői ismerhetik. Plá (http://tombats.loop.hu) kezdte közülük a legkésőbb a csíkrajzolást, de már neki is szép számmal vannak rajongói a parkocka.hu-n.

-Már az is becsülendő, hogy alig két hónap alatt lett ilyen ismert az oldal. Mi ennek a titka?
-Legfőképp a személyi kultusz, aminek én nagy mestere vagyok. Emellett pedig ez az egyetlen külföldi oldal, melyet hazámban mobilinternetről el lehet érni, így nyugodtan kijelenthetem, hogy abszolút uraljuk az észak-koreai piacot.

-Mivel szeretnék növelni a népszerűségüket?
-Legfőképp az internet adta lehetőségeket igyekszünk maximálisan kihasználni. A Facebookon van egy oldalunk (http://facebook.com/parkocka), ahol csatlakozni lehet hozzánk, és ott lehet plusz információkat szerezni az alkotókról, és egyéb, a Párkockával kapcsolatos hírekről. Emellett a Twitteren (http://twitter.com/parkocka) is lehet minket követni, az iWiWen pedig van egy saját alkalmazásunk. Továbbá benne vagyunk mindenféle partnerségben olyan oldalakkal, akikkel hasonló a szemléletünk, vagy akikkel találunk közös kapcsolódási pontokat. Abszolút nyitottak és barátságosak vagyunk más kezdeményezésekre is, nem célunk senkivel versenyezni, szívesen együttműködünk másokkal, persze azért igyekszünk megválogatni, kikkel. Offline vonalon egyelőre matricákkal nyomulunk, persze itt sem zárkózunk el a felkérésektől. Legutóbb pedig a Goldenblogra neveztünk (http://parkocka.hu/goldenblog/goldenblog), ahol szavazni is lehet ránk. Jelenleg hétköznap nagyjából 4-5000, hétvégén pedig kb. 3-4000 letöltés van naponta, főleg Magyarországról, de ellátogattak hozzánk már Brazíliából is.

-Civil rajzolók is megjelentek már a parkocka.hu-n. a Jövőben is lesz rá példa, hogy a négy állandó tagon kívül mások alkotásai is megjelenjenek?
-Most zárult le első pályázatunk, melyre a focivébével kapcsolatos sztripeket vártunk. Nagyon meglepett minket olvasóink lelkesedése, hiszen több mint 30 munka érkezett. A hozzászólásokból arra következtettünk, hogy megosztotta közönségünket a pályázat, hiszen voltak, akik folyamatosan nemtetszésüket fejezték ki az újakkal szemben. Erre csak azt tudom mondani, hogy a focivébét sem a negyeddöntőnél kezdik, kellenek a kisebb csapatok is, hogy izgalmas legyen a játék. És sikerült találnunk néhány tehetséges rajzolót, akiket majd a jövőben szívesen bevonnánk, népszerűsítve az ő jó rajzaikat is. Bár a fantasztikus négyes a parkocka.hu rendíthetetlen alapköveinek számítanak, tervezünk a jövőben is pályázatokat, és a hétvégékre is szeretnénk „civileket” bevonni, ezért érdemes figyelni az oldalt, mert onnan mindenről időben értesülhettek.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Partyfotó

  • BALATON SOUND 2017: a legtöbb világsztár [FOTÓK!]

    A tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound. NÉZZ PARTYFOTÓKAT!

  • Ilyen volt a VOLT 2016-ban! [FOTÓK!]

    Ott voltál de nem emlékszel? Megnéznéd mások hogyan buliztak Sopronban? NÉZZ VOLT fesztivál PARTYFOTÓKAT!

  • SZIGET 2015: Partyfotók!

    Ott voltál? Nem voltál? Nem emlékszel? KATTINTS SZIGET 2015 fotókért!

  • Gerilla művészet

    A nyugati társadalmakban a ’80-as és ’90-es években kezdett helyet követelni magának az úgynevezett street art, a kiforrott, de sémák közé beszorított képzőművészetek között. A kezdeményezés a fiatalok nyelvét beszélte, így gyorsan berobbant a köztudatba. Az utcai aktivizmus provokatív és szellemes, de a rendszer még mindig huligánok eszközeként tartja számon. Hazánkba kis késéssel jutott el, így az avatatlan szemek, avagy a publikum egyelőre nagy előszeretettel veszi egy kalap alá a tagekkel és graffitikkel. Hibásan.

  • Vadászok vadásznak a vadászokra

    Robert Rodriguez, Antal Nimród, Adrian Brody, Danny Trejo és a híres-hírhedt Ragadozó egy filmben. Vajon melyik elvetemült mozifanatikus nem nyalná meg a szája szélét eme prominens lista olvasatán? Kemény beszólások, rengeteg akció, egy fegyveres csaj, és a vadászat izgalma. Mozikban a Predators.

  • Laza…

    Végül a Scissor Sisters-t is elérte az a végzet, amit a Ta-Dah megjelenésekor már sejtettünk: ők is egy lesznek a sok egydalos bandából. A Night Work ugyanis az év legérdektelenebb albuma.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére