Hotel Transylvania 2: Sandler legjobb arca

2015. 10. 20. 22:57 - Molnár Kata Orsolya/filmtekercs
A folytatásától pontosan azt kapjuk, amiért az első részt is megszerettük: imádnivaló karaktereket, szuper poénokat és remek animációs élményt.

Miközben az élőszereplős filmek folytatásai gyakran erőtlenek és redundánsak, az animációs visszatérések gyakran még felül is múlják a nyitó epizódokat. A Hotel Transylvania 2. ha nem is lett jobb, de legalább annyira élvezetes, mint az első rész volt. Ez különösen annak tükrében meglepő, hogy ezúttal a forgatókönyvről Robert Smigellel közösen Adam Sandler gondoskodott. Pedig – minden látszat ellenére – Sandler mégiscsak tud valamit, mert miközben ontja magából a nem ritkán kasszát robbantó idiótaságokat, időnként egy-egy díjat is besöpör: hihetetlen, de igaz, hogy 2002-ben a Kótyagos szerelemért a legjobb rendezőnek járó díjjal tért haza Cannes-ből. Amit most láttam, megerősítette bennem, hogy akármennyire is divatos fikázni Sandlert, valami miatt mégiscsak ő Hollywood egyik legsikeresebb alkotója.

00

A Hotel Transylvania 2 tökéletes családi mozi, amin garantáltan jól fognak szórakozni a kicsik és a nagyok egyaránt. A történet ott folytatódik, ahol a világszerte 350 millió dollárt kaszáló előző rész véget ért: Mavis (Selena Gomez) és Jonathan (Andy Samberg) összeházasodnak, majd hamarosan megérkezik a trónörökös is, akit Mavis apja, Dracula (Adam Sandler) szinte a szülőknél is jobban vár. A kicsiről senki nem tudja, hogy ember vagy vámpír, öt éves koráig kell kijönnie az első vámpírfogának. Közeledve az ominózus dátumhoz, Dracula úgy dönt, rásegít egy kicsit a dologra, elküldi Mavist és Jonathant egy kis vakációra, és megmutat pár fogást a kicsinek.

A cikk folytatása ITT!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére