HolyChicks: Táncolj velem [klip]

Öt lányról beszélünk, akik tehetségesek, szépek, tele vannak ötlettel, és nem utolsó sorban jó dalokkal. VIDEÓ!

A HolyChicks csak lányokból álló poprock banda, akik „élőben olyan elemi erővel tolják a színpadon, hogy fiús anyák állítólag tiltakozó felvonulásokat terveznek a zenekar betiltása érdekében”. Öt lányról beszélünk, akik tehetségesek, szépek, tele vannak ötlettel, és nem utolsó sorban jó dalokkal. Az elmúlt egy évben pedig igazán aktív volt a zenekar, amely saját bevallása szerint holypopchickrockot játszik. Most pedig ezzel a címmel megjelent első kislemezük, amelyhez megérkezett harmadik videoklipjük is.

HolyChicks

A legfrissebb könnyed popos Táncolj velem című dalhoz készült klipről Lahucsky Kriszti gitáros mesél:

„A klipben egy fiktív figura került középpontba. Ő egy nagyon kedves színész barátunk, Baradlay Viktor. Szerintünk iszonyat jó karakter, és ő is örült, hogy felkértük erre a szerepre. Gyakorlatilag egy őrült rajongó otthoni ámokfutását adja elő. Több ötlet is felmerült, de figyelembe véve az idő- és költségkorlátokat, végül arra jutottunk, hogy legyen egy ilyen jópofa, egyszereplős, egysnittes klip, amit aztán sikerült saját ötletekkel is tarkítanunk.”

 

A lányok február 25-én szombaton a Gozsdu Manó Klubban ünneplik a zenekar második szülinapjáta szintén friss lemezét durrogtató Mocsok 1 Kölykök társaságában, majd áprilisban a Blahalousiana turnéjába becsatlakozva folytatják a koncertezést.

Itt pedig meghallgathatóaz egész EP:

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Share on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások (17)

lap tetejére