Hét magyar dalszerző lesz a budapesti Songwriting Camp vendége

Húsz fős nemzetközi csapat, benne hét magyar dalszerző ír közösen zenét...

Húsz fős nemzetközi csapat, benne hét magyar dalszerző ír közösen zenét a svéd alapítású Songwriting Camp vendégeként a budapesti Brody Studiosban február 2. és 5. között – közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

A tábor résztvevői minden nap más csoportban dolgoznak majd, három napon át, akár napi 24 órában. Az ABBA-tag Björn Ulvaeus és Niclas Molinder svéd dalszerző-producer kezdeményezése, a Songwriting Camps 2015 óta tart dalszerző táborokat Európa-szerte. A svéd szervezők Stockholm, London és Párizs után hozzák a magyar fővárosba a rendezvényt az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület meghívására – olvasható a közleményben.
A világ különböző tájairól érkező résztvevők kiválasztása több lépcsőben történt, a magyar dalszerzők közül Palya Bea, Jónás Vera, Csányi Rita (Anahit), Nagy Eszter (Myra Monoka), Törőcsik Kristóf (Margaret Island), Kállay Saunders András és Molnár Tamás (JETLAG) lesz a Budapesten első alkalommal megrendezett alkotótábor vendége.
A közlemény szerint Svédországban a legmagasabb az egy főre eső kórusok száma, az északi ország hat Eurovízió-győzelemmel büszkélkedhet, ráadásul GDP-arányosan a toplistás dalok legnagyobb exportőre világszerte. Az elmúlt évtizedekben számos svéd produkció jutott el a világhírig, köztük Avicii, a Swedish House Maffia, Robyn, a The Hives, a The Cardigans, a Roxette vagy éppen az idei Szigetre is ellátogató Zara Larsson. Több világhírű előadó, például Britney Spears, Pink, Lady Gaga és a Backstreet Boys számára írtak már slágert svéd dalszerzők, Madonna, a U2, Christina Aguilera vagy Robbie Williams pedig videoklipet köszönhet a svéd szakembereknek.
A táborhoz Svédország budapesti nagykövetsége a Sweden Music Tour című kiállítással járul hozzá, amely virtuális élményt nyújtva járja körül a svéd zenei csoda jelenségét. Az alkotótábor nyitórendezvényét február 2-án, pénteken rendezik a Brody Studios klubban – áll a közleményben.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére