Hendrix-idézés Halper Lászlóékkal és Randy Breckerrel a Müpában

A világhírű amerikai dzsessztrombitás, Randy Brecker lesz a vendége a Halper/Hendrix Experiment december 8-i koncertjének a Müpa Fesztivál Színházában.

A világhírű amerikai dzsessztrombitás, Randy Brecker lesz a vendége a Halper/Hendrix Experiment december 8-i koncertjének a Müpa Fesztivál Színházában. Az esten Jimi Hendrix számai sajátos dzsesszes felfogásban hangzanak el.

“Bár egy legenda szerint Jimi Hendrix ereiben cigány vér is folyt, erre semmi bizonyíték nincs, mint ahogy arra sem, hogy a több mint negyven éve halott gitárzseninek bármi köze lett volna a cigányzenéhez. Amerikában gypsynek hívnak mindenkit, aki vándorolva él, és Hendrix zenekara, a Band of Gypsys neve is onnan jött, hogy egykori basszusgitárosa, Noel Redding magukat aposztrofálta így az állandó koncertek miatt” – mondta korábban Halper László gitáros.

A december 8-i produkció előzménye az invenciózus gitáros, az 50. születésnapját a közeli napokban ünneplő Halper László által alapított Band of Gypsys Reincarnation, amely 2010-ben jelentette meg első lemezét Randy Brecker közreműködésével. A 40 Years After című kiadványról a világ első számú dzsessz szaklapja, a DownBeat is elismerő kritikát közölt.
Halper 2012-ben, a Müpában nagyszabású koncerttel tisztelgett Jimi Hendrix emléke előtt, a gitárvirtuóz születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Ezen az esten két világsztár, a dobos Steve Gadd és a bőgős Eddie Gomez alkotta a ritmusszekciót és Fekete István játszott trombitán. A koncert felvétele 2013-ban jelent meg CD-n Electric Angelland címmel.
Mindezek szerves folytatása a Halper/Hendrix Experiment, amely Jimi Hendrix számait játssza sajátosan dzsesszes felfogásban. A zenekarvezetőhöz Balogh Kálmán cimbalomművész csatlakozott, akinek virtuóz játéka összetéveszthetetlenül egyéni hangzást és stílust ad a kvartettnek. A formációban Kosztyu Zsolt basszusgitározik, Hajas László pedig dobol.
A Jazzműhely idei zárókoncertjén ott lesz a 71 éves Randy Brecker, akinek 1967 óta tartó pályafutása, előadói és zeneszerzői karrierje garancia a rock és a dzsessz magasrendű fúziójára.
Randy Brecker 1945-ben született Philadelphiában, tinédzserként helyi bárokban R&B-t és funkot kezdett játszani. 1966-ban New Yorkba költözött, ahol Clark Terry big bandjének lett tagja, később Horace Silver kvintettjéhez csatlakozott. Zenekarvezetőként készített első albuma 1968-ban jelent meg Score címmel, ezen tenorszaxofonos öccse, Michael is szerepelt. Ezt követően játszott az Art Blakey’s Jazz Messengersben, majd a Dreams fúziós együttesben. A két testvér 1975-ben alapította meg saját csapatát, a Brecker Brotherst. 1982-ben Jaco Pastorius Word of Mouth nevű big bandjében helyezkedett el, majd feleségével, Eliane Elias dzsesszzongoristával alakított formációt. A két Brecker 1994-ben Out of the Loop című felvételéért kapott Grammy-díjat, majd Randy szólóban 1998-ban a brazil-latin elemeket a világzenével, funkkal és dzsesszel elegyítő Into the Sun című lemezéért. Az elmúlt két évtizedben számos turnén vett részt a Mingus Big Band, a Carnegie Hall Big Band és Billy Cobham partnereként, és több koncertfelvételt készített.
Halper László a dzsesszkonziban végzett, ahol Babos Gyula volt a tanára, de tanult a bécsi American Institute of Music-ben is. Dolgozott Kőszegi Imrével, Deák Bill Gyulával, első önálló lemeze 2002-ben jelent meg Urban Noises címmel. A második CD-je Gray Days címmel 2004-ben jött ki.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére