Cupákos: húsimádók mennyországa a belvárosban

HÚS-HÚS-HÚS: ennél jobb szlogent nem is választhatott volna egy étterem, ahol ízletes húsételeket kínálnak. A tulajdonossal beszélgettünk.
Cupákos: húsimádók mennyországa a belvárosban
Térkép betöltése...
VII., Dob utca 31.
Budapest

HÚS-HÚS-HÚS: ennél jobb szlogent nem is választhatott volna egy étterem, ahol ízletes húsételeket kínálnak. A Cupákos indulásáról, koncepcióról és ételeikről beszélgettünk Tasnádi Ákossal.

Tasnádi Ákos, a Cupákos egyik tulajdonosa elmesélte, hogy az étterem ötlete 2016 augusztusa körül fogalmazódott meg benne. Szeretett volna egy olyan helyet nyitni, ami közel áll hozzá.

“Gyerekkoromban sokszor ettünk henteseknél édesapámmal, illetve rokonokkal, piacozás közben, előtte, utána. Ez mindig egy megnyugvó pont volt. Odamentünk, ettünk, és indultunk tovább vásárolni. Ez az emlék megragadt bennem. Ezt a hangulatot szerettem volna valamilyen szinten a mai kornak megfelelően visszahozni. Annyi a különbség, hogy itt nem árulunk tőkehúst, hanem csak azokat az ételeket, ami fellelhető egy-két hentes üzletben, itt nem kint áll a melegítőpult alatt, hanem tényleg frissen készítjük el az ételeket.” 

 

Fotó: facebook.com/cupakos

 

Az ötlet adott volt, majd elkezdtek gondolkodni a helyszínen. Mikor megtudták, hogy felszabadult a Dob utca-Kazinczy utca sarkán az üzlethelyiség, egyből elkezdtek foglalkozni az ötlettel. Hosszú tervezői munka után kialakították a Cupákos koncepcióját, dizájnerekkel, konyhatechnológussal és kivitelezőkkel, aminek meg lett az eredménye: belépve egy tökéletesen kidolgozott arculattal találkozhatunk, nem csak az ételek tálalása ízléses, hanem a hely hangulata is magával ragadó.

“A név – ami valamennyire az én nevemből is jön, mint Ákos -, egy poénkodás volt, hogy mi legyen a helynek a neve. Bedobtam ezt, és a többi tulajdonosnak megtetszett az ötlet. Maga a Cupákos név nekem is, vagy bármelyik ismerősömnek, egy jóízű evésre utal, hogy kézzel, igazán felszabadultan eszel. Én azt vallom, ha valaki felszabadultan, jóízűen eszik, azt kézzel lehet a legjobban, akár otthon is, nem kell mindenhez kés és villa.”

Természetesen a Cupákosban nem kötelező kézzel enni, adott a kés-villa lehetősége, de ahogy Ákos elmondta, annak örül a legjobban, ha látja, hogy valaki marcangolja a húst, ha a vendég élvezi az evést. A Cupákosban igazán nagy öröme lehet a húsimádóknak: a szaftos marhaoldalas, ízletes csülök, csontos lerágható húsos részek, amik igazán cupákosak, azok itt megtalálhatóak. A tervek szerint körömpörkölttel vagy parasztpacallal is szeretnék bővíteni a kínálatot.

Miért húsevőmennyország a Cupákos? 9-10 fajta húsételük van, de hamarosan bővül a kínálat. Aki szereti a húst, az ezek közül meg tudja találni azt a fajtát, amit szeretne. Például a sertésoldalas 50 dkg-ról, a marhaoldalas 40 dkg-ról indul nyersen, a burgerükbe a fasírt egy hagyományosan ízesített fasírt, vöröshagymával, fokhagymával, fűszerpaprikával, de nem bő olajban, hanem kevés zsiradékban van kisütve, ami 18-20 dkg. Itt kaphatunk kacsa- vagy csirkehúsból készült ételt is.

 

Fotó: facebook.com/cupakos

 

“Próbálunk alternatívát ajánlani azoknak is, akik a zsírosabb, nagyobb húsokat annyira nem kultiválják. Van vegetáriánus ételünk is, ami a heti menüben szerepel. Kecskesajtos rétes, illetve egy heti leves, valamint változó az ebéd menü.” – mesélte Ákos.

Nem javasolják a kés és villa használatát, de azért látszik, hogy figyelnek a tálalásra is.

Minőségi alapanyagokkal dolgoznak, több beszállítójuk van, köztük Magyarország egyik TOP hús beszállítója: Gáll József, különleges mustár Gál Zsolttól érkezik, a kenyér pedig Marmorstein Mihálytól. Megtudtuk, hogy egy olyan különleges eljárási módot használnak, amivel estére is tudják garantálni, hogy ropogós és friss legyen a kenyér.

Az árak a környékhez viszonyítva nem vészesek, kolbászok 1890-2000 Ft (mustárral, savanyúsággal és kenyérrel). A legdrágább ételük a marhaoldalas 2200 ft, de inkább 2000 Ft alatt kapunk egy húsételt. Elég nagy adagokkal szolgálnak, így már kb. szemmel jól lehet lakni. 2500-3000 forintból itallal, savanyúsággal a Cupákosban jóllakhatunk. Retró vegyítve a modernnel.

Mi a hatlamas marhaoldalast faltuk, savanyúval, kenyérrel, ahogy azt illik. Semmi mócsing, csak színtiszta, tökéletes fűszerezésű, szaftos hús.

De egy pár ízletes bajoros csirkekolbászt sem hagytunk kihűlni – a hozzá kapott mustárt tényleg érdemes volt megkóstolni. A könnyű saláta, vagy a hamburger is kíváló választás.

Az biztos, hogy még visszatérünk, ha megéhezünk és húsra vágyunk a belvárosban. Eszünk majd kézzel, és aztán megnyaljuk mind a 10 ujjunkat.

 

<
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
Fotó: facebook.com/cupakos
>

 

NYITVA:
Vasárnap-Hétfő-Kedd-Szerda: 11:30-00:00h
Csütörtök: 11.30 – 00:00h
Péntek-Szombat: 11:30-01:00h

Jövőbeli események

  • Nincs esemény ezen a helyszínen

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Share on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére