Hello Ez basic

Interjú
Nemrég jelent meg az Ez basic új albuma, Hello Heavy címmel. Ebből az alkalomból az Antropos.hu oldalán kisorsolunk három darabot a lemezből, sőt két jegyet is az Ez basic április 10-i bulijára a Corvintetőre. Az új albumról a három tagú formációból Szarvas Árpád mesélt nekünk.

-Miben más az új lemez? Mi volt a koncepció?
-Az első lemezünkhöz képest egy változatosabb, “csilingelősebb”, organikusabb anyagot szerettünk volna összehozni. A bemutatkozó lemezünkre (Hocus Focus) olyan jelzőket aggattak mint pl. poszt-punk, new wave, és ettől a világtól szerettünk volna most eltávolodni: a polírozott, precíz hangzástól és egy kicsit kísérletezőbb, barkácsolós vizekre evezni, persze a pop zene keretei között maradva.

-Mennyire váltotta be a lemez a terveiteket végül? Munka közben sokat módosult?
-Teljes mértékben sikerült megvalósítanunk azt, amit terveztünk. Munka közben nem módosult olyan sokat az anyag, kisebb részleteket változtattunk csak (pl. improvizatív részek felhasználása, amik a stúdióban felvételezés közben jutottak eszünkbe, meg egyéb spontán apróságok), jellegében nem változtak sokat a dalok.

-Fontos volt a készítésnél, hogy “slágeres” legyen?
-Slágeres alatt mit értesz? Az volt a fontos, hogy minden ember számára legyen benne valami olyan elem, amire felkapja a fejét (legyen az akár 15 éves indusztriális-goth zene rajongó, vagy 40 éves Sting fanatikus), de ugyanakkor ne legyen nagyon tolakodó, “jófejkedő”, mert
az nálunk egyenlő a tenyérbe mászóval.
 
-Mennyire alternatív, esetleg populárisabb az első lemeznél?
-Megítélésem szerint valamennyivel populárisabb az első lemeznél, mert a Hello Heavy lemez dalaiban eleve kevesebb moll-akkord van, viszont sok triangulum, metalofon van elszórva a háttérben (szinte mindegyik számban), ami egy kicsit vidámabbá teszi az egészet. Egyébként
hangzásra szerintem nem tipikusan rádiós zene, mert az ének pl. egyáltalán nincs nagyon előre keverve, inkább egy összefüggő, lélegző masszaként kell tekinteni az egész lemezre, aminek a hangzására nagy hatással voltak az olyan 90-es évekbeli shoegaze zenekarok mint pl. a korai Ride, korai Dandy Warhols, Lush, Slowdive, stb.

-Mivel készültök a bemutató koncertre? Korábbi lemezről is lesznek dalok?
-Igen, játszunk a korábbi lemezről is dalokat, meg egy-két ritkaságot, a többi meglepetés.

-Milyen volt George Shilling, brit producerrel dolgozni?
-Nagyszerű volt, és zökkenőmentes. Készséges fazon és nagy stúdiós múltja van (olyan együttesekkel dolgozott már együtt mint pl Primal Scream, Blur, The Fall, Coldcut, Texas, My Bloody Valentine, stb.), aki nagyon lelkes munka közben, több dalunkhoz többféle verziót is kevert, és bele is játszott néhány dalba (főleg csellón, meg egy helyen akusztikus gitáron).

-Sok munka és idő volt a lemez megírása, elkészítése a megjelenésig?
-A lemez megírása nem volt olyan hosszú, és maga a felvételezés sem. Igazából a keverés volt a hosszú a pénzhiány miatt, dalonként kuporgattuk össze a pénzt Shillingnek a keverésre a fizetéseinkből meg a koncertek után kapott aprópénzből.

-Mik a jövőbeni tervek? Turné?
-Minél többet szeretnénk koncertezni, főleg vidéken! Jelenleg is egy mini turnén vagyunk, ha úgy vesszük (az elmúlt hetekben játszottunk már Győrben, Debrecenben, Gödöllőn, Veszprémben stb.), az a cél, hogy az egy-két havi rendszeres budapesti koncertek mellett minél több városba eljussunk, ahol még eddig nem játszottunk, és külföldre is jó lenne eljutni koncertezni.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére