Hatvan Dalí-művet mutatnak be a szegedi Reök-palotában

Salvador Dalí több mint hatvan alkotását, grafikákat, litográfiákat, rézkarcokat, kisplasztikákat láthat a közönség a szegedi Reök-palotában pénteken nyíló kiállításon.

Nátyi Róbert művészettörténész a tárlatot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a kiállítás gerincét a katalán mester hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években készített alkotásai adják. A képek ízelítőt adnak a szürrealista művészről és a “Dalí-jelenségről”.
A szecessziós palota legnagyobb termében Salvador Dalí különböző sorozataiból látható válogatás, az egy-két kiválasztott grafika a művész sokoldalúságáról nyújt képet a látogatóknak. Szerepelnek a művek között lovak vagy a kozmosz inspirálta művek és az Énekek énekéhez rajzolt illusztrációk is. Külön teremben mutatják be a művész feleségével, Galával közösen kiadott szakácskönyvéhez készült képeket. A tárlaton szerepelnek Dalí legismertebb festményeiről készített szignált, művészi reprodukciók, melyek mellett látható több, a képek ihlette kisplasztika is.
Kiállítanak néhányat az alkotó dísztálaiból, melyeket a limoges-i porcelánmanufaktúrával együtt készített. A tárlatot Václav Chochola cseh fotóművész Dalít a hatvanas években megörökítő sorozata zárja, melyet Josef Nalepa szobrászművész a mestert ábrázoló bronzportréja egészít ki.
A megnyitásának tizedik jubileumát ünneplő Regionális Összművészeti Központban idén a Dalí-tárlat lesz a harmadik világhírű alkotó műveiből nyíló kiállítás. Az év elején Jan Saudek fotográfiáit, majd az elmúlt hónapokban Alfons Mucha műveit csodálhatta meg a közönség.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére