Hányadik lett a Nike?

Ki nyerte most a versenyt, az Adidas vagy a Nike?

Mindenki szereti Dávid és Góliát történetét. Habár ez igazából csak Góliát és egy még nagyobb Góliát története, mégis ugyan ez folyik az Adidas és a Nike cégek között.

A Trefoil csapat nagy előnyben van. A fiatal vásárlók leginkább azokhoz a darabokhoz ragaszkodnak, amiket mostanábann dobnak piacra a cégek, nem pedig a nosztalgikus, régi darabokhoz. Hogyha végig nézünk az NMD felkapottságán, hatalmas számokat láthatunk.

Nike vs Adidas

Max Doblin, aki szintén kedveli ezeket a cipőket, előszeretettel fordított figyelmet az Adidas cég előzésén, melyet először Instagramon figyelt meg. Később 75.000 cipőviselőt figyelt meg márciusban és áprilisban, ahol követte a posztokat, bejegyzéseket az egyes márkákról.

Ezalatt az idő alatt, az Adidas 14%-kal előzte meg a Nike-t, a Jordan Brand-et pedig 21%-kal. A New Balance és az ASICS is benne volt ebben az összesítésben, de csak 3, illetve 5 százalékos értékkel.

 

 

A legendás stoplisgyártó, a Puma – Antropos.hu

Mivel a Puma nevű céget Rudolf Dassler alapította miután kivált 1948-ban testvére Adolf vállalkozásából, a kezdeti időkről most nem szólunk, hiszen azt az első fejezetben – az Adidas történeténél – leírtuk. A Puma cég története 1948-ban indult, akkor védte le a nevet Rudolf Dassler.

Kapcsolódó cikkek:
Adidas vagy Puma - Két márka, két testvér harca A két legnagyobb sportmárka harca egészen 1948-ig nyúlik vissza, mikor a fivérek elváltak és létrehozták saját márkájukat. Adolf bejegyeztette az Adidast, míg Rudolf a Pumát.
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Divat-Design

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére