Nagy Seether rajongóként sem mehetek el amellett szó nélkül, hogy komoly gondok voltak a Seether október 1-i koncertjével a Dürer Kertben.

Az első és legfontosabb probléma a hangzással volt. Túltolták. Komolyan, sosem hittem volna, hogy valaha is le fogom írni azt a mondatot, hogy egy rockkoncert túl hangos, de most kénytelen vagyok, az elején a beállásnál, csak a minden színpadi hangok legtoppámbikkának számító lábdob hangjától is frankón lobogott a hajunk, a koncert másnapjának reggelén pedig még javában sistergett a fülünk.

És nem csak a magas hangerő volt a probléma, hanem a torzítás is, amit szintén túllőttek a mezőn. A zsinnyegés persze valahol fílinges volt, mert adott egy adat mocskosul aljas, mocsári, alávaló rock n roll életérzést, de a már említett iszonytató hangerővel párosítva ahhoz vezetett, hogy a gitár torzított visszhangja elnyomott mindent a cintárnyérokon kívül. Az éneket sokszor teljesen elnyomta sistergés, de amikor nem…

(… és itt jön a másik nagy gond…)

… abban meg azért nem volt köszönet, mert a vizuálisan Jack Black és a Havasi Jeti szentségtelen nászának gyümölcsének ható Shaun Morgan rendszeresen olyan hamis volt, mint Byalex az első énekóráján egy torkán akadt repedt fazékban döglődve sivalkodó denevérrel. Ez a probléma főleg a koncert első felében jelentkezett, a végére Shaun azért összekapta magát.

Ehhez jött még hozzá, hogy a banda eléggé letojta a közönséget. Koncert közben sem volt nagyon bratyizás, a végén pedig encore nélkül elhagyták a termet. Se puszi, se pá, csak egy thank you, és már mentek is inni (gondolom).

Morgant, maga a produkció sem izgatta magas hőfokon, a többiek legalább odatették magukat, lobogtak a hajak meg a szakállak, ment a zúzás, ahogy kellett. A dalok is jól voltak összeválogatva, ütöttek is.

A banda tehát lezúzta a helyet, de ezt inkább a hangerővel, a torzítással és a háttéremberek lelkesedésével sikerült végrehajtaniuk. Nincs olyan aljadék (amúgy meg fizető) rajongótábor, ami ne érdemelne többet ennél.