Hangerő érzés nélkül – a Seether Budapesten

Meghallgattuk a Seether budapesti koncertjét a Dürer Kertben.

Nagy Seether rajongóként sem mehetek el amellett szó nélkül, hogy komoly gondok voltak a Seether október 1-i koncertjével a Dürer Kertben.

Az első és legfontosabb probléma a hangzással volt. Túltolták. Komolyan, sosem hittem volna, hogy valaha is le fogom írni azt a mondatot, hogy egy rockkoncert túl hangos, de most kénytelen vagyok, az elején a beállásnál, csak a minden színpadi hangok legtoppámbikkának számító lábdob hangjától is frankón lobogott a hajunk, a koncert másnapjának reggelén pedig még javában sistergett a fülünk.

És nem csak a magas hangerő volt a probléma, hanem a torzítás is, amit szintén túllőttek a mezőn. A zsinnyegés persze valahol fílinges volt, mert adott egy adat mocskosul aljas, mocsári, alávaló rock n roll életérzést, de a már említett iszonytató hangerővel párosítva ahhoz vezetett, hogy a gitár torzított visszhangja elnyomott mindent a cintárnyérokon kívül. Az éneket sokszor teljesen elnyomta sistergés, de amikor nem…

(… és itt jön a másik nagy gond…)

… abban meg azért nem volt köszönet, mert a vizuálisan Jack Black és a Havasi Jeti szentségtelen nászának gyümölcsének ható Shaun Morgan rendszeresen olyan hamis volt, mint Byalex az első énekóráján egy torkán akadt repedt fazékban döglődve sivalkodó denevérrel. Ez a probléma főleg a koncert első felében jelentkezett, a végére Shaun azért összekapta magát.

Ehhez jött még hozzá, hogy a banda eléggé letojta a közönséget. Koncert közben sem volt nagyon bratyizás, a végén pedig encore nélkül elhagyták a termet. Se puszi, se pá, csak egy thank you, és már mentek is inni (gondolom).

Morgant, maga a produkció sem izgatta magas hőfokon, a többiek legalább odatették magukat, lobogtak a hajak meg a szakállak, ment a zúzás, ahogy kellett. A dalok is jól voltak összeválogatva, ütöttek is.

A banda tehát lezúzta a helyet, de ezt inkább a hangerővel, a torzítással és a háttéremberek lelkesedésével sikerült végrehajtaniuk. Nincs olyan aljadék (amúgy meg fizető) rajongótábor, ami ne érdemelne többet ennél.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére