Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben!

Pontosan 120 éve, 1896 áprilisában kezdődtek meg Athénban az újkori olimpiai játékok.

I.e. 776-tól i.sz. 393 között rendezték meg az ókori játékokat, helyszínük a görög Olümpia volt, célja, hogy általuk teremtsenek békét és egyetértést görög a poliszok között.

Nem csak atlétikai, hanem Zeusz tiszteletére megrendezett vallási ünnep is volt. Kezdetben még csak atlétika számokat rendeztek, később fokozatosan szivárogott be a többi sportág, a küzdősportok, a lovas számok és kocsiversenyek például. Az ókorban még mindenki mezítelenül versenyzett!

futás

A kereszténység térhódítása következtében aztán a 4. században a római uralkodó véget vetett a pogánynak minősített játékoknak, magát a helyszínt pedig egy földrengés pusztította el a 6. században.

1896-ban, 1500 évvel később élesztették fel a hagyományt Athénban, s 1924-től téli olimpiát is tartanak a világ kevésbé szerencsés, tundrai éghajlaton nevelkedett részének. Egy görög költő és újságíró fejéből pattant ki még a 19. század első harmadában, hogy fel kellene éleszteni az olimpiák hagyományát, ám 1894-ig kellett várni, míg megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, jelszava: Gyorsabban Magasabbra Erősebben! Ahogy teltek az évek, egyre népszerűbbek lettek a játékok, és megteltek tartalommal. Ma már a nemzetek összetartozásának, a tiszta versenynek, a munkának és teljesítménynek, sőt a békének is a szimbóluma, annak ellenére, hogy bizony nem volt incidensektől mentes azokban az időkben, amikor komoly nemzetközi feszültségek voltak érzékelhetőek a világban. A kezdeti 14 nemzet részvételéhez képest, ma már a föld több mint 250 országa delegál versenyzőket a játékokra.

Idén 31. alkalommal augusztus 5. és augusztus 21. között rendezik meg a brazíliai Rio de Janeiróban.

Kapcsolódó cikkek:
Az Olimpiai játékok újjászületése A Sorbonne dísztermében történt, amikor a Francia Atlétikai Szövetség ötödik évfordulóját ünnepelte 1889-ben; Pierre de Coubertin báró bejelentette az olimpiai játékok felújítását. Az ötlet önmagában egy Pascal Grousset nevű író fejében fogant meg. A báró szavait hallva az emberek még nem igen tudták, miért is tapsolnak valójában.
Az Olimpia hivatalos dala Pár hét múlva kezdődik az Olimpia, ezúttal London lesz a világjátékok helyszíne, így nem meglepő, hogy egy brit együttest ért a megtiszteltetés. Végül a Muse Survival című dala lett a kiválasztott, ehhez készült most egy remek videó, melyet cikkünkben meg is tekinthettek!
Olimpia Magyarországon? Különösen hangzik, meg kell hagyni; Magyarországon Olimpia? Valószínűleg csordultig telne büszkeséggel minden magyar szíve, ha ez a merész ötlet hazánkban megvalósulhatna. Méghozzá egy olyan tradíció, ami több ezer évvel ezelőtt kezdődött, a számunkra mesésen hangzó Olümpiában. Az ókorban minden görögöt négyévente lázba hozó eseménynek a gyönyörű és hatalmas völgy adott otthont - összesen négy helyszínen zajlottak - , és ahol több száz ezer ember tombolta végig az olimpiai játékokat.
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére