“Nem fogok olyan zenét csinálni, ami megfelel a drumandbass szabályainak.”

A londoni utcák féktelen fenegyereke, aki saját zenéjét inner city getto music-ként (vagyis nyersfordításban
a városi dzsumbuly zene) határozza meg, de mindenki a D’n’B ikonjaként tiszteli, extázis-műsoros pikniket ad a ZP-ben.

E tény egyszersmind megrendítő, másrészt elképesztő, mivel Goldie nem kevésbé félistenszámba menő zenei bálvány, mint a tavaly fellépő DJ Krush. Életútjuk is körülbelül azonos bűnszervezeti kitérőkkel tarkított. Ennek ellenére a belépő továbbra is 300 azaz háromszáz forintba kerül.
Míg a ’90 évek vége fele csak álmodhatott az elektronikus zenei csóri rajongó egy Goldie vezényelte átdenszelt éjszakáról, mára a város közepén kompletten belebotolhatunk az 1965-ben napfényre tört aranyfogú és fürtű Clifford Price-ba.
Goldie jamaikai apa és skót anya vegyes házasságának szülötte, s aki kicsit is otthonos e két nép történetébe, az elég színesen el tudja képzelni, hogy mennyire lehet durva egy olyan ember aki a Trainspotting szabatosságával és jamaikai bobcsapat lelkületével van megáldva, s ha hozzáadjuk a londoni árvaházak miliőjét is kora gyermekkorához, akkor csak is valami olyan kerekedhet ki belőle, amit összefoglaló névként Goldienak kell nevezni.

Karrierjét a brakedance-szel és hip-hoppal kezdte a ’80-as vek elején Londonban, ahol leginkább a graffity művészeként lett ismert, majd az USA-ba költözött és arany fogakkal kezdett kereskedni. A 80-as évek végén azonban visszaköltözött Londonban, ahol a ’91-ben találkozott először a D’n’B egy korai kísérleteként ismeretes változatával a 4hero jungle/dnb producerpáros jóvoltából. Goldie őrült hibrid zenének nevezte ezt, ami az akkor vezető rave alapjaira hangolt, de az új hangzással megspékelt őrült fúziójaként egész egyszerűen elvarázsolta. Úgy érezte ezzel az irányzattal megtalálta az otthonát.
Rufige című első számát még Ajax Projekt név alatt jelentette meg 1992-ben az említett 4hero égisze alatt. A  Killer Muffin és a Mennce viszont már Rufige Kru alatt jött ki.
Goldie így emlékszik vissza ezekre az időkre: “Akkoriban, csak egy zavarodott fickó voltam, csillogó aranyfogakkal, egy őrült aki egymillió mérföld per órával beszélt. Emlékszem, amikor láttam ahogy Fabio & Grooverider felteszi a lemezt amit én csináltam, csak arra tudtam gondolni, hogy ‘hihetetlen’.”

A Timeless albumon megjelent Angel című száma, mely 1993-ban jelent meg, lehetett az első olyan – és Goldie szerint tényleg – momentum amitől a brit zenei sajtó száját elhagyta drum and bass jelző. Az Inner City Life, a Mother és a Temper Temper a műfaj márföldköveit jelentik, nem csak ebben az időben, de a dnb jelenében is. Egy évvel az Angel megjelenését követően saját kiadócéget alapít Metalheadz néven.
A nagyívű és rohamos sikereket kétévnyi szünet követi – közben egy dupla DJ lemezt ad ki, majd olyan filmekben láthatjuk viszont, mint a Mindenki a napra tör (Everybody Loves sunshine), a Blöff és a 007-es ügyök 1999-es akkordja, A világ nem elég. Hozzá kell tenni, hogy ha külön díjat lehetne adni a föld leghosszabb zeneszámáért, akkor azt is Goldie kapná a Mother egy órás változatáért. Utána pedig közvetlenül a Guns’n’Roses következik a November Rainnel.

Björkkel flörtölt, és Naomi Cabellel randizott, a mi kis Sziget-fesztiválunkon kétszer is járt, és 2002-ben a Pacha Klub buliján is feltűnt a most 44 éves, és színtiszta arany fogakkal repülőgépirányítói funkciókat is ellátó dj, graffitis, színész őlordsága (a királynő még nem tudja), ki mágikus ujjaival hétfőn várja az agytörzsük elpusztítására is kész, vállalkozó szellemű jelentkezőket egy inner city getto – pardon – dnb fuvallatra.