A főszerepben:
Romain Duris (Arséne Lupin)
Audrey Tautou (Amelie csodálatos élete, Hosszú jegyesség)
Kelly Reilly (Büszkeség és balítélet)
Cécile De France (80 nap alatt a föld körül)
Lucy Gordon (Szerelem a végzeten)
Rendező-író: Cédric Klapisch (Lakótársat keresünk!)

Öt év is eltelt már a barcelonai diáksága óta, Xavier (Romain Duris) pedig a Matrjoska-babákhoz hasonlítja a nőket, mindegyik után jön egy másik; amelyik a legutolsó, a legkisebb, az, az Igazi. Feministák, nyugalom; a nagy Őt – elvileg – ki-ki érdemei szerint találja/nem találja meg. Ám az a nagy probléma, hogy a film eme ars poeticája gátlástalan csajozásba fullad, egy szimpla agglegény-mozivá süllyesztve azt. Tovább nem tud jutni annál, hogy jaj mindjárt harminc vagyok, kéne valami nagy Ő. Az, akit Xavier megtalálni vél a modell Celia Shelburnben (Lucy Gordon), miközben Wendyvel (Kelly Reilly) is összemelegedik.
Egyértelműen kiderül, hogy nem utóbbi az Igazi, de hát ló helyett jó lesz a szamár is. Ezt a funkciót Wendy pedig tökéletesen betölti, hiszen visszafogadja Xaviert, aki elárulta, megcsalta őt. Lássuk csak� érdemei szerint? Persze az már mellékes tényező, hogy milyen Igazi lehet az (Celia), aki mellett a másik csak másodrendű játékos lehet, és akiről inkább lemond. A különbség nem kicsi a film vélt valósága, és a mozinéző valósága között.
Remek példa erre Xavier furcsa karrierje, melynek során láthatóan csekélyke angoltudása ellenére zsíros fordítói munkákat kap. Szerencsénkre Isabelleben (Cécile de France) nem kell csalódnunk, továbbra is remekül alakítja a leszbikus szerepét, a filmben is az a fénypont, amikor Xavier őt mutatja be menyasszonyaként a nagyapjának. Rajta kívül Martine szerepében Audrey Tautou is hiteles alakítást nyújt; leszidja a férfit elrontott élete miatt, amiért az eladva a lelkét szappanoperák forgatókönyveit írja, igazi könyvek helyett. Ez egyike a film elenyésző őszinte pillanatainak, forrását lásd Moravia Megvetésében. A differencia csak az, hogy míg Moravianál ez egy házasságot is tönkretett, és halált okozott, addig itt csak egy apró szilánk, ami a lélek fejlődéséhez sajnos egyáltalán nem járult hozzá.
Az első rész frissessége abban rejlett, hogy, megpróbálta néhány, eltérő kulturális közegből érkező fiatal életét, problémáit bemutatni egy lakásban; ezzel sikerült egy, a saját tapasztalatainkkal való hasonlóság miatt létrejövő rokonszenvet kiváltania. A folytatásban ez nem történt meg, mivel a valóság bemutatása mondhatni teljesen vakvágányra futott. Semmi köze az elsőhöz, a régi lakótársak is – akiknek nagy részével teljesen megszakadt Xavier kapcsolata – csak díszletként funkcionálnak a film végén, William (Kevin Bishop) esküvőjén.
De tudom én jól, már megtanulhattam volna; a folytatások csak az Alien szériában voltak jobbak az elsőnél.