Riekje közvetlen és emberi, távoltartva magától mindenféle kétes
szereplehetőséget, amit (az egyébként nem épp szerencsés, a könyvet egyáltalán
nem jellemző) cím sugallja, továbbá gyakorlott és rutinos előadó.
Műve főbb
gondolatait summázandó előadása előtt néhány poént és viccet bedob, oldva ezzel
az utcáról beesett közel 50-60 főnyi közönség kezdeti feszültségét. Noha
könyvével szemben szkeptikus vagyok, ő már most szimpatikus. Férfével együtt
valamikor a 80-as évek közepén kezdték működtetni azt a terápiás központot, ahol
többek között párkapcsolat terápiával is foglalkoztak. Ez az évtized, mondja
Riekje, egy iszonyatosan viharos időszak volt Nyugat-Európában. Az a szexuális
forradalom, ami kezdetben felszabadítóként hatott a 70-es évek fiataljaira, a
80-as évekre lassan tartalmát veszítette és csak a rengeteg problémát hagyat
maga mögött: többek közt megjelent az AIDS, és a gruppenszex, a „minden mehet”
elve is kifulladt. Viszont maga mögött hagyott egy rakat összeomlott és kiégett
embert, olyan elvált nőket, akik maguk nevelik a gyereküket, önmagukat nem
találó 30-40 éves férfiakat.
Tehát a könyv ebben a nem éppen békés közegben
született és az a harmónia és kiegyensúlyozottság utáni vágy, ami végig uralja,
főleg innen ered. Igen, tulajdonképpen ez egy kapcsolatmentőkönyv. Segíteni
próbál azon a krízisen, ami szükségszerűen bekövetkezik az első hetek, hónapok
után. Ekkora már ugyanis a párok tagjai jól bejáratott, régi szerepeik mögé
bújnak vissza, amelyekben előbb-utóbb rosszul kezdik magukat érezni, és
börtönnek élik meg közös a hétköznapjaikat. Ezt követi a veszekedés, az egymást
hibáztatás periódusa, a krízisé, ami maga a földi pokol, kikecmeregni belőle
csak hosszú munka és erőfeszítés révén lehetséges. A legnagyobb tévedés pedig
az, összegzi az előadó, hogy ilyenkor mindig a másikban keresik a hibát a
megromlott állapotokért, és sohasem a magukbanézéssel kezdik. A változást mindig
a másiktól várják el, sohasem maguktól. Pedig a közös élethez a két félnek
közössé is kell válnia, és ehhez mindkettőjükben nagy változásnak kell
végbemennie.
Nos, körülbelül ennyi, amit tudatosítani szeretne ez a szépen
gondozott kiadás is, amely egyébként kifejezetten gyakorlatias, tehát konkrét
helyzetekben mutatja meg a (sztereo-) tipikus problémákat. (mosogatás, fűnyírás,
fogkefe stb.)
Ezek után pedig az írónő megismerkedhetett a derék, fanyalgó
magyaros modorral, szép sorjában kapta az értetlenkedő kérdéseket, szabadságról,
vágyról, vagy épp identitásról. Válaszai pedig finoman szólva sem voltak túl
szellemesek, sőt… Persze elismerte, hogy ez az elvont szint már nem az ő világa,
ő nem filozófus, vagy efféle, ő egy földközeli, praktikus kézikönyvet írt, amit
esténként olvasgatni kell az ágyban, lefekvés előtt, és okulni, gondolkozni kell
rajta. A könyv lehetséges olvasói nyilvánvalóan olyan fiatal éveiken már túllévő
nőknek szól, akik már nem feltétlenül jönnek, vagy jönnének ki jól egy esetleges
szakításból, és ép ésszel felfogott érdekük a meglévőt művelgetni, szebbé tenni.

Ez a kötet egyébként Európa-szerte sokaknak segített. Ha a címzettek
akarják, ez nálunk is így lesz.