Mítikus tárgy a gyűrű. Egyszerű, tiszta szimbólum, amely a civilizáció kezdete
óta kíséri az emberiséget. Amilyen kicsi, olyan sokat jelent – régen a
társadalmi hovatartozás, a hatalom kifejezője volt, nem egyszer élet és halál
ura, amelyet az alattvalóknak csókkal kellett kiengesztelnie. Manapság
magunkról, jellemünkről üzenünk a gyűrűnk által a világnak – legyen az hitvallás
vagy egyszerű fashion statement. Jermakov Katalin most kiállított ékszereivel
nem erőlteti ránk egyiket sem, az értelmezést a nézőre bízza.Persze a
gyönyörködéshez nem kell sem művészettörténész, sem filozófus-diploma:
egyszerűen szépek.
Az ékszerművész alkotásai a pályája elmúlt tizenöt évét
ölelik fel. Talán furcsán hangzik, de ez a tizenöt év kényelmesen és szellősen
elrendezve is befér a Ráday Galéria szobányi terébe. Nem csak azért, mert a
gyűrűk és a nyakékek természetüknél fogva kicsik, hanem mert nincs belőlük túl
sok – pontosan annyi, amennyi egy látogatásra elég.

Ez a látogatás azonban nem
pár percig fog tartani, hiszen nem lehet nem leragadni a tárgyak egyszerűségén
és eredetiségén. Jermakov a lehető legprimitívebb és legvisszafogottabb
formákkal és kifejezőeszközökkel dolgozik, az eredmény mégis intenzív és
emlékezetes. Spirálba csavart vagy négyzet alapú gyűrűket látunk, egyszerű
csíkos vagy pontszerű motívumokkal, matematikailag pontosan elrendezve. Néhol az
ötvenes-hatvanas évek lekerekített formatervezése, futurisztikus, ufó-szerű
motívumai köszönnek vissza, néhol természeti tárgyak – tollak, levelek –
stilizált vagy nyers kivitelezésben. Vannak összefonódó, szétszedhető és
variálható, egyben vagy több ékszerként is viselhető ikergyűrűk, amelyek így
bevonják a gazdájukat is az alkotás létrejöttébe. Néhol a játékosság és a
kifejező erő fontosabb szempont, mint a hordhatóság, például az ujjak között
viselhető levélgyűrűk esetében. Az egyetlen kissé didaktikus, giccsbe hajló
megoldás a felületre vésett versidézet – ezek az ékszerek ugyanis éppen attól
hatásosak, hogy nincs szükségük szavakra a szépséghez és a
jelentéshez.
Ugyanez a feltűnő egyszerűség jellemzi a nyakékeket és függőket
is: egyenes, éles formák, néhol önmagukban, néhol kompozícióba rendezve,
tollakkal díszítve. Ha nem hibátlan, csillogó ezüstből, üvegből és selyemből
lennének, egy afrikai törzs szertartási kellékeinek tűnnének.
A tárlat nem
igazodik tehát egy irányzathoz vagy iskolához, csak a stílus, az egységes és
eltéveszthetetlen. Nevezhetjük talán minimálnak vagy eszköztelenségnek (ha
ékszerek esetében van egyáltalán értelme ennek a szónak). „Itt minden egyes
darab meg van álmodva” – mondja Haraszty István szobrász a megnyitón. Később
Jermakov Katalin azon gondolkodik, hogy vajon mi történne, ha összeterelnénk egy
szobába mindenkit, aki az ő ékszereit viseli, lenne-e bennük ezen kívül valami
közös. Ha más nem is, az egyszerűség szeretete mindenképpen.
Érdemes tehát
útba ejteni a Ráday Galériát szeptemberben végéig. Ha elég időt szánunk rá, és
belemerülünk a formákba, egyfajta terápiás hatása is van a kiállításnak, amely
azt üzeni: a világ egyszerű és szép, összefüggő, megismerhető. Így biztos, hogy
minden látogató észrevesz egy ékszert, amire azt mondja: megtaláltam, ez az
enyém. Vagy fordítva.