Bizarr produkció… Nézed, tátott szájjal, röhögsz és beszívod az összes klisét,
amit a 60 évek Amerikája hozott össze. Buta tinisztori, vagy épp az amerikai
tini ostoba felszínességének a kifigurázása? Döntsd el. Szerintem csak egy
nagyon-nagyon szórakoztató és hiteles zenés film. Szórakoztató filmek
gyártásában Amerika élen jár, de az ilyen vicces produktumok, igen ritkák. A
legborongósabb, leghűvösebb őszi napokat – mint a mai – is képes beragyogni. A
mozi különben is fedett és ablaktalan, tehát tök mindegy, hogy kint épp A
Henriett hurrikán tombol.
Adam Shankman ezelőtt bűnrossz filmeket rendezett,
ráadásul ezen a film egy remake-nek a remake-je… Konkrétabban az 1988-as John
Waters-moziból készült színdarab moziváltozata. Tehát nem volt túl ígéretes az
előinformációk alapján. Viszont John Travolta szerint a film, olyan, mint
Pomádé, hihetetlenül szórakoztató. Bár travi Travolta már közel sem olyan ügyes
táncos-énekes, mint a Grease-ben, viszont szerethető. Persze a dagi maminak
maszkírozva nem is lehetett egyszerű. Travi filmbéli kislánya a pufók álmodozó
Ricki Lake alias Tracy Pufók álmodozó, kicsit röhejes volt, az állandó
erotikus tánca, ráadásul akkora haja volt, mint egy görögdinnye. A táskás szemű
Michelle Pfeifer antipatikus volt, ez volt a szerepe, utálható, ügyesen előadta.
A legnagyobb király Christopher Walken, aki kiválóbban sasszézik, mint Fat Boy
Slim Weapon Of Choice klipjében, pedig már az is nagyon vicces volt. A mókán
kívül a hatalmas szíve is leveszi a nézőt a lábáról. Semmi varázslat nincs ebben
a filmben, csak szépen és jól megcsinálták. A 60-as éves színes, rágógumiszagú,
hajlakktól ragadós és a rasszizmustól bűzös Baltimore-t kellett felállítani,
tinikkel, bárgyú történet köré csavarva. JA, hogy a sztori? Mindjárt mesélem, de
előbb a kosztümökről essék egy-két szó. Fantaszikusak! Már az 50-es években
érezhető volt, hogy divat fellendülőben van és ez a 60-as évek elején
csúcsosodott. A színes pörgős kisszoknyák, a tényleg görögdinnye méretű,
tupírozott hajak és az olajozott sérók, vittek mindent. Érdemes becsücsülni a
moziba már a látvány miatt is.
No a sztorit, megint majdnem elfelejtettem. A
rock’n’ roll örök. Az igazi slágerekre mindig lehet táncolni. Ebben hisz Tracy
Turnblad is, aki már nagy lány, nagy hajjal és nagy szívvel, és akinek egyetlen
szenvedélye van: a tánc. Egyetlen vágya pedig az, hogy felléphessen a Corny
Collins Show-ban, Baltimore legmenőbb zenés-táncos tévéműsorában. Tökéletes is
volna rá, csak van egy kis baj vele. Tracy nagy. Kövér – emiatt hihetnénk, hogy
nincsenek haverjai, és emiatt úgy érzi, hogy nincs esélye az első áttörésre – de
ez tévedés, mert Tracynk tele van önbizalommal és van egy kedves barátnője, aki
tartja benne a hitet, valamint egy csupa szív apukája, aki szintén.
Amikor
sikerül bekerülnie a műsorba, bajok várnak rá. Ugyanis a Show korábbi sztárja
vissza akarja szerezni elveszített babérjait. Úgy érzi, a táncparkett neki jár,
és mindenre hajlandó, hogy visszahódítsa. És közben csak szól, szól a
rock’n’roll. Valamint a rasszizmus elleni hangzatos szavak. A szavakat tettek is
követik. A Corny Collins Show mindennap jelentkezik 4-kor, de a minden héten van
egy nap, maikor Néger nap van és néger táncosok, nagyon ügyesen koptatják a
parkettet. Természetes, hogy Tracy lojális velük, nem is érti az egészet, a
lényeg, hogy imádnak táncolni és csokikkal ezt meg is teheti. Megkülönböztetés
elleni tüntetés, az okos dalszövegek, a szuper – bár néha kicsit sok –
betétdalok még több életet lehelnek a produkcióban. Menjetek, majszoljatok
tejcsokit és tupírozzátok a sérót, hogy a mögöttetek ülő tuti ne lásson semmit!
HaaajLakk!