Legelőször meghajtom a fejem az egyre profibb mobilvécék, mobilkézmosók és a szelektív hulladékgyűjtés nagysága előtt, áldott legyen aki ezeket fejleszti! Közben mélyem a tüdőmbe szívom azt az átható csokiillatot ami a tetőtől talpig édes, barna masszával borított "tibicsokibirkózók" bőréből árad, irtó kellemes, kedvem lenne egy éhes birka ártatlanságával lenyalni róluk az egészet. Jómagam csoki helyett luminárium földöntúli fényeiben fürdök meg, nézve a hatásokat, heverésző meditálókat, felkészülve a koncertek nyújtotta további élményekre.
A legendás Ministry igazi hentesmunkával zúzta végig a műsoridejét a Nagyszinpadon. Emlékszem, amikor még az első Szigeten, tizennégy évvel ezelőtt vettem magamnak egy Ministry pólót, amikor fázni kezdtem hajnalban. Sajnos már nincs meg, zsenge ifjúkor. Az amerikai indusztri-metál banda eredeti fazonját megőrizte: napszemüveg, nyűtt póló, texasi állatkoponyás mikrofonálvány. A pogózó tömeg tetején is emberek úsznak, a koncert közben sokkoló képek, utcai harcok, Ku-Klux Klan akciók, az összes létező Bush-Bin Laden videóval együtt levetítve: teljes az örlés.
Kispálék már feltüzelt közönség előtt kezdhetik, több jó pontot kioszthatunk nekik, hiszen mostanában rendszeresen eljátszák a Rezervátum-dalt, teljes a hangszerelés, sőt vendégzenészek is fellépnek, mint például a Németh Juci egy szám erejéig – aki egy pillanatra sem maradt egy helyben, nehezítve a fényképészek dolgát -, míg a többi tag öregesen, végig egy helyben állt. Bár ez szerintem a Kispál esetében soha nem megy a dinamika rovására, ilyenek és kész.
Jovanotti a koncert elején, nagy ujjongás közepette felolvasott egy magyar szöveget, ami valami üzenetnek tűnt a ritmusról és a szeretetről, majd sejtve, hogy nem sokat értettünk belőle, angolra váltott. Szinpadi fényekben, vetítős effektekben ők győztek, miközben a Blues Szinpadon Hobo ismét elnyomta a gazembert, learatva vele az örök, vitathatatlan bármikor előidézhető tetszésnyilvánítást.
Meg kellett állapítanom, hogy Goran Bregovic gyorsan kinőtte a Szigetet, ezt mutatta az áthatolhatatlan, gyalogutakra is kiszoruló tömeg. Pedig a Pannon Világzenei Nagyszinpad, ugyanakkora mint a testvére, csak nincs előtte akkora térség. Mindenhol bulizó német fiatalok rúgták ki a sátrak oldalát, táncoltak az asztalokon, főleg a Wan2 színpad környékén. Az árusok hálás szemekkel néztek rám, amikor magyarul kérdeztem, vagy kértem tőlük valamit.
Odavan Európa a Szigetért, számos pozitív véleményezés között a viszonylagos olcsóság, a zuhanyzók és vécék – európai fesztiválok mércéhez számítva – sokasága és tisztasága van kiemelve. Fesztiválok szempontjából, talán az elsők vagyunk ma az öreg kontinensen. Természetesen idén sem maradtam rámzuhanó részegek nélkül, de ilyenkor belefér. A BKV továbbra is ott szívóskodik a hévmegállóban, rombolva maguk és az ország népszerűségét. A Volánbusz viszont majdnem hazáig vitt, ami régen képtelenség lett volna, és persze a buszon is szólt a zene, úgyhogy akár a bulizást is lehetett volna folytatni. Végül még a Móricz Zsigmond körtéren meghallgathattam egy alternatív történelmi okfejtést, hogy miért lett volna jó, ha a középkorban összefogunk a törökökkel, de bevallom, azt már nem tudtam követni, hogyan lyukadt ki az önjelölt történész Hitlerhez, de ilyen állapot mellett akár a földönkívüliekkel is folytathatta volna…