Ki ez a pipázó bácsi? – Kérdeztem hajdan kisgyerekként szüleimtől, még fekete-fehérben. Akkor még nem volt mozibubus, de már akkor is tudtam róla, hogy a bácsi filmesztéta, és előbb-utóbb elkezd könyveket írni. Idén sem történt máshogy, éppen kiforrott filmes gondolatait osztja meg velünk a "mozibubus" lapjain. A könyvben előrehaladva nem nagyon találunk rendszert, kivéve annyit, hogy rendre előkerül benne Lenin híres, filmes mondása, és az első fejezet a filmtörténet őskorával foglalkozik, a második pedig a mozgóképpel közös gyökérről sarjadó cirkusz, és a film kapcsolatát elemzi. Utána csapongás a témák között, persze nem akarok elriasztani senkit, Réz András legújabb műve igenis szórakoztató élmény, csak ne keressük benne a kerekséget. Kivéve persze a képernyő alján virító korhatár-karikát, amelyet alaposan kifiguráz, miközben elbúcsúzhatunk (talán örökre) a Tom és Jerry dohányzós epizódjaitól, nem találva a kiutat a bűn különböző meghatározásainak erdejéből, hasraesve a testnedvekben, amik nem is zavarnának annyira, ha a már említett korlátozások nem hívnák fel rájuk állandóan nagybecsű figyelmünket. A mozibubus ellenben nem állít fel törvényeket, nem nagyon definiál, csak szemlél és elmondja, amit ő észrevett. Hol a Bond-filmek sikere és evolúciója kapcsán értekezik, hol a Tolkien-kultusz kialakulását elemezgeti, vagy éppen a filmekben egyre gyakrabban megjelenő mesterséges intelligencia szerepéről, vagy a virtuális filmes-valóságokról filozofál. Egy rövid fejezetben kitér a képregény-adaptáció hálás témájára is, és méltatja a Sin City alkotóinak zsenialitását, jogosan. Katasztrófafilmek, táncfilmek, kultuszfilmek kerülnek nagyító alá, és persze nem maradhatnak ki a tinifilmeknek címzett fricskák, és Lara Croft sem. De számomra a legérdekesebb fejezetek azok, amelyek a történelmi filmek sokrétű paradoxonát, a tévé térhódítását, vagy a mozi jövőjét taglalják. Mégsem mer a mozibubus messzemenő találgatásokba menni a mozi sorsát illetően, bár felsorakoztatja érveit, pro és kontra, végül csak saját személyét tekintve tör pálcát: "De amíg lehet, én megmaradnék mozibubusnak. Mert ha elérzékenyülök, a sötét nézőtéren senki nem látja, ha bepárásodik a szemüvegem, és ha harsányan felnevetek egy poénon, nem tudják azonosítani a nyerítés forrását. Olyan ez, mint valami titkos jelenlét. Mégis minden pillanatban érezhetem, hogy emberek vesznek körül. És még filmet is vetítenek."