Fölszállott a páva: Ismét hat produkció jutott a középdöntőbe

Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.

A Timár Böske, Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Kocsis Enikő, Berecz István és Sebő Ferenc alkotta zsűri az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriából a moldvai Trunkból érkezett Gyúr Gabriellát a maximális 60 ponttal juttatta a középdöntőbe.
Táncos szólisták és táncos párok kategóriában az ágfalvai Bognár Adrián jutott tovább, aki szatmári pásztorbotolót mutatott be és a zsűri valamennyi tagjától 10-10 pontot kapott.
Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában a Pusztináról érkezett Bálint Róbert (furulya) és a jászfényszarui Horváth Áron (cimbalom) egyaránt a maximális 60 ponttal jutott a döntőbe.
A táncegyüttesek kategóriában a jászberényi Jászság Gyermek Néptáncegyüttes is 60 pontot kapott a zsűritől és ezzel a középdöntőbe került.
A zsűri szabadkártyával juttatta a középdöntőbe a szécsényi Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor kettőst, ők Ipoly-menti táncokat mutattak be.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki.
A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére