Fölszállott a páva: ‘Csodagyerekek’ fellépésével folytatódik a középdöntő

A negyedszer megrendezett tehetségkutató győzteseit a december 16-i döntőben választják ki

“Csodagyerekek” fellépésével folytatódik a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató első középdöntője pénteken a Duna televízióban – hangsúlyozta Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a zsűri.

Hozzátette: legszívesebben nem is pontoznának, mert olyan produkciók következnek, amelyek csak annyiban fognak különbözni, hogy az egyik gyerek jobban bírja a stresszt, a reflektorfényt, a másik meg kevésbé és elfárad a végére.
A néprajzkutató rámutatott: a tehetségkutatóban résztvevő gyerekeket velük született adottságaik is hozzásegítették a szerepléshez, de anyanyelvi szinten nem tudtak volna elmélyülni a hagyományos kultúra különféle ágazataiban, ha nincs magas színvonalú magyar hagyományoktatási rendszer a művészeti iskolákban és a néptáncegyüttesek által képviselt műhelyekben.
Mint mondta, ezek a gyerekek nem átértelmezett formában ismerik meg a néptáncot, népzenét, hanem azokat a felvételeket tanulmányozzák, amelyeket Kodály Zoltán, Bartók Béla és Martin György rögzítettek a terepen annak idején. Ez hatalmas dolog, ez különböztet meg minket a világ legtöbb országától, ehhez képest máshol csak kottát adnak a gyerekek kezébe – emelte ki, hozzátéve: a magyarok a stílusban, a hitelességben, a kulturális anyanyelv anyanyelvi szinten történő átadásában, átvételében kiemelkedők.
Agócs Gergely kitért arra is, hogy a 100 milliós német ajkú népesség népzenéjében 3 ezer dallamtípus van, ennek 7 ezer változata, míg a 15 milliós magyarság 3 ezer dallamtípusának 300 ezer változata ismert. “Ilyen értékes és előkelő a mi magyar kultúránk” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a Fölszállott a páva műsora azt próbálja a közmédia eszközeivel felmutatni, hogy van saját kultúránk és annak gyönyörű értékei, amelyekre büszkék lehetünk.
A tehetségkutató két középdöntőjében 12-12 produkció mutatkozhat be. A pénteki első középdöntőben a szécsényi Poór Mária-Szuszai Hunor, Ivánovics Viktor, a Mérai Cifra Néptánccsoport, Veres Hunor, Makula Zoltán, a Sarjú Banda, Bognár Adrián, Marton Bendegúz, a Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Erdélyi Luca, Molnár Bence és Bálint Róbert lép színpadra.
A zsűri 4 produkciót juttat tovább, de az adás ideje alatt már a nézők is leadhatják szavazataikat kedvencükre.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójának győzteseit a december 16-i döntőben választják ki.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére