Félmillió éves kőeszközöket tártak fel Izraelben

Félmillió évvel ezelőtt készített kőeszközöket találtak Izrael Dzsaldzsulia nevű településének bővítésekor - jelentette a Háárec című újság honlapja.

A régészek több száz kovakőből készült tárgyat találtak egy mintegy tízezer négyzetméteres területen, amely csodálatosan megőrződött. A helyszínről hatalmas mennyiségű lelet került napvilágra – jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
Az írásbeliség előtti, prehisztorikus korszakhoz, az Acheulean-kultúrához tartozó maradványok feltárását közösen végezte a tel-avivi egyetem és az IAA.
A homo sapiens megjelenése előtti Acheulean-kultúrában többféle előember is élt. Ennek a mintegy egymillió évig tartó korszaknak a legfontosabb jellemzője a kőeszközök, főként kovakőből készített vadászeszközök használata.
Az emberiség eddigi történelme során a leghosszabb ideig az efféle marokra fogható, pattintott kőeszközöket használta, melyeknek a nagyobb állatok feldarabolásában jutott a legfontosabb szerep. Dzsaldzsuliánál a régészek szerint a modern ember egyik elődje, a homo erectus élhetett.
Az ásatásokat vezető két szakember, Majan Semer és Ran Barkai szerint több százezer éven keresztül rendre visszatértek erre a területre különböző vadászcsoportok.
A kutatók szerint a kőeszközök sokféle módszerrel készültek, alkotóik kiválóan értettek a kovakő megmunkálásához, és bepillantást tesznek lehetővé a félmillió éve élt ősemberek életmódjába és viselkedésébe.
A régészek szerint a terepen talált leletek arra utalnak, hogy az ott élő előembernek lehetett földrajzi emlékezete, és meglehet, hogy bizonyos évszakonként visszatért. Ezen a vidéken, mintegy öt kilométer távolságban, még két helyen találták meg az ősemberek nyomait: Kibuc Éjálban és a Keszem-barlangban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére