Fátyol Viola nyerte az idei Capa-nagydíjat

Fátyol Viola nyerte Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című pályaművével a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A nemzetközi zsűri döntését pénteken ismertették a budapesti Capa Központban.

Fátyol Viola fotósorozata a Vámospércsi Népdalkör mindennapjait, működését mutatja be.

“A nagydíjas alkotó úgy újítja meg a dokumentarizmus hagyományát, hogy beleáll, de attól különbözik is. Olyan módon teszi ezt személyessé, ami egészen ő rá vall, ami ebben az értelemben komoly művészi gesztus” – fogalmazott Horányi Attila, a zsűri elnöke, aki Kőrösi Orsolyával, a Capa Központ ügyvezető igazgatójával adta át a nagydíjat Fátyol Violának.

A nagydíjjal 3,5 millió forint jár. A zsűri májusban választotta ki a nagydíjra jelölt három pályaművet, ez alapján Fátyol Viola mellett Ficsór Zsolt és Timár Sára Erzsébet is 500-500 ezer forintos ösztöndíjban részesült.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére