Ezzel sokkolják a gyalogosokat a franciák [VIDEÓ!]

Évente közel 4500 gyalogost gázolnak el Párizsban, többnyire azért, mert azok nem tartják be a piros lámpa tiltását és a zebrára lépnek, figyelmetlenül. VIDEÓ!

A francia közlekedési hatóság új kampányában erre igyekszik felhívni a figyelmet, meglehetősen hatékonynak tűnő ötlettel. Fékcsikorgás hangjával “ijesztenek rá” a gyalogosokra, akik a piros jelzés ellenére szeretnének az úton átkelni. Az egész azt az érzést kelti, mintha egy autónak azért kellene óriásit fékeznie, mert egyébként balesetet okozna, ami talán amúgy is elkerülhetetlen. Az ijedt, döbbent arcokat rögtön lefotózzák, aminek eredményét egy közeli plakáton azonnal viszontláthatnak a delikvensek, ütős szöveg kíséretében.

Reklám

A kampány talán éppen azért hatásos, mert a gyalogosok nyilván azt gondolják, velük nem történhet baleset, különben nem kockáztatnának, ez az akció pedig felnyitja a szemüket. Az emberek, szembesülve önmaguk ijedt tekintetével, biztosan olyan életreszóló élményt tapasztalnak meg, ami remélhetőleg figyelmesebbé teszi őket a közlekedésben, és talán az élet további területein is. Az egész olyan sokkoló, ha velünk történt volna, biztosan mély nyomot hagy bennünk az eset.

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére