Vágtázó Csodaszarvas /HU/, Warsaw Village Band /PL

Térkép betöltése...
Petőfi híd, budai hídfő
2016.12.10 19:30 - 23:00
A38 Hajó
3000 forint; elővételben 2500 forint
Vágtázó Csodaszarvas /HU/, Warsaw Village Band /PL

Maciej Szajkowski, a WVB vezetője, több országos rádióműsor vezetője, nagy fesztiválok szervezője volt az egyik kezdeményezője, hogy a magyar kulturális évadot Lengyelországban a VCSSZ nyissa meg. Ehhez kapcsolódva közreműködött egy kapcsolódó kisebb turné megszervezésében, és ezen személyesen kísért bennünket végig. Egyik legnagyobb álmuk volt, hogy a VCSSZ-szel lépjenek fel. Mindig szerették az őserőt, és olyan zenekart kerestek amelyben az őserő a zene ősforrásából, az ősi népzenéből fakad. Ahogy elhangzott, ezt a VCSSZ-ben találták meg. Most szeretnének felvenni velünk egy számot az új kislemezükre. Ezen kívül még két kedvenc WVB-számot játszunk el közösen a koncerten, amelyről videó-felvétel is készül. A koncert másnapját stúdióban tölti a két zenekar.

A koncert izgalmas színfoltjának ígérkezik, hogy az egyik zenedarab látomásos világa előadás közben mintegy 10-15 percen át megelevenedik. Ennek megvalósítására az Ébrenálmodók Rituális Színházat kértem fel, akik már alkottak rendkívülit VHK-koncerteken is. Így nyilatkoztak: “Színházunk gyökerei régebbi baráti kapcsolatokra nyúlnak vissza. A társulat tagjait összetartó erő a közös élet- és világszemlélet: az Univerzum működésének törvényein alapuló ősi hitünk és teremtő erõnk felélesztése. Ugyanakkor fel kívánjuk hívni a figyelmet korunk égető problémáira, melyek mögött nagyrészt egy általános értékrend nélküliség és az emberi hit elvesztése áll. Mindezek azonban ösztönző erőt is hordoznak magukban arra, hogy nyitottak legyünk a világban lezajló, elkerülhetetlen, kozmikus változásokra, és hogy a bennünk rejlő lehetőségeket felismerjük.”

Mindezeken felül a VCSSZ egy hátborzongatóan katartikus, őserejű új számmal is készül a december 10-ei nagykoncertre. Érdekes lehet még sokaknak, hogy erre az alkalomra jelenik meg Grandpierre Atilla új könyve, melynek címe: Lélek és Világegyetem – a lélek újjászületés.


Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére