“A nyugati világ legismertebb lantosa”, Jozef van Wissem pár hónappal óriási sikerű budapesti premierje után visszatér az A38 Hajóra. Jim Jarmush állandó alkotótársa nemrég fejezte be legújabb filmzenéjét. Van Wissem nagy rajongója a szintén sok filmzenét szerzett Víg Mihálynak. Ezen a különleges estén külön lépnek ugyan fel, de az egymás után következő mély és intenzív szólókoncertekből is kiderül, mennyi kapocs van a két nem mindennapi zenész között.

http://www.a38.hu/hu/program/jozef-van-wissem-nl-vig-mihaly-hu

“A nyugati világ talán legismertebb lantművésze” – mondja róla nemes egyszerűséggel a Quietus magazin, és Jozef van Wissem esetében nem is téved nagyot. Ez a különös, magába forduló, groningeni kocsmáját New York-i belső emigrációra cserélő autodidakta művész élete már jó ideje a lant körül forog. Az egykor újhullámos és kísérleti rockzenekarokban gitározó van Wissem 1993-ban gondolt egyet, szakított a rock and rollal és az általa vezetett bárral, eladta mindenét és az Egyesült Államokba költözött. Szinte teljesen magába fordulva évekig ki sem mozdult otthonról, csak speciális, hatalmas méretű, kétnyakú, huszonnégyhúros lantján gyakorolt.

“Első éveimet úgy töltöttem New York-ban, mint egy szerzetes” – mondja van Wissem. Aztán később, első lemezei után sokkal nyitottabbá vált, és rengeteg duóban dolgozott. Leghíresebb zenésztársa nem is “igazi” zenész, hanem filmrendező: a kétezres évek közepén találkozott Jim Jarmush-sal, akivel azonnal egymásra hangolódtak. Több közös lemezt is felvettek, de az együttműködés csúcsa kétségkívül Jarmush tavalyelőtti filmje, a Halhatatlan szeretők zenéje volt. Jarmush zenekara, a SQÜRL mellett van Wissem szerezte a film atmoszféráját alapvetően meghatároző, rendkívüli intenzitású zenét, amiért Cannes-ban díjat is kapott.

Van Wissem teljesen egyedülálló zenei világot épített fel, amiben a minimalizmus, az ambient, a klasszikus egyházi zene elemei keverednek rock- és zajrock-hatásokkal, blues-zal, folkkal. Sötét, melankólikus univerzum bontakozik ki van Wissem darabjaiból, nem véletlen, hogy sok rokonség van közte, és az est másik fellépője, Víg Mihály között, akinek a holland lantos nagy rajongója.

Víg Mihály a nyolcvanas években a Trabant és a Balaton zenekarok alapítója volt, a magyar underground rockzene kiemelkedő alakja, akinek szomorkás, lírai, balladisztikus dalai igazi (anti)slágerek lettek. Túlzás nélkül a korszak emblematikus alakja, művészete a mai napig óriási hatást gyakorol nem csak a fiatalabb dalszerző-előadó generációkra, hanem az egész magyar kultúrára.

A filmmel aránylag hamar kapcsolatba került, az ő számai adják például az 1984-es Xantus János-film, az Eszkimó asszony fázik zenéjének gerincét. Tarr Bélával ugyanebben az évben kezdett együtt dolgozni, először az Őszi almanachban, majd jött a Kárhozat, majd a Sátántangó “főpróbájának” tekinthető Az utolsó hajó című rövidfilm. A Sátántangó – amelynek főszereplője is volt – után Víg szerezte Tarr összes nagyjátékfilmjének, így a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló zenéjét is.