DLRM – EU Tour kick off party, No Eves, Zephyr

Térkép betöltése...
Petőfi híd, budai hídfő
2017.09.20 19:00 - 22:00
A38 Hajó

No Eves, Zephyr

A38: “Zúzós gypsindie, alternatív zsírrock avagy acéldög dallampunk: teljesen mindegy minek nevezzük a friss de máris érettnek és tapasztaltnak mondható DLRM-ot és zenéjét, a lényeg, hogy add át magad az erőnek! Az estét felvezeti a No Eves testvérzenekar, és a Zephyr”

A DLRM ősszel ismét 10 országot átívelő nemzetközi turnéra indul, aminek első állomása szeptember 20-án lesz az A38 Hajón.

DLRM
2014 őszén két budapesti srác megalapította a DLRM zenekart, mely azóta több tagcsere után elnyerte jelenlegi négy tagú formáját, és rendületlenül játssza a fülledt rocknrollt a hazai és külföldi színpadokon egyaránt. Nemsokkal a megalakulást követően jelent meg a ‘Dear Danube’ kislemez, majd fél évvel ezután jött ki második, ezúttal négyszámos anyag, a ‘Gypsindie’, amit első európai turnéjára is elvitt a zenekar. Az első nagylemez 8 új számmal 2017 tavaszán jelent meg ‘Cheeky Pig’ címmel, amit már a stílusok keveredése, az eklektikus alternatív rock vonal jellemez. Megjelenését követően a lemezt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, és Németországban is megturnéztatta a zenekar, és még nagyobb energiával vetik bele magukat a srácok az őszi klubszezonba.

NO EVES
A stoner rockként becézett, torzított gitárriffekkel telepakolt, tömör hangzású formáció 2015 májusára érte el végleges felállását. Tavaly megjelent debütáló EP-jükkel taroltak a Stenk dalversenyén, a KERET Kikeltetőjén és a Rakéta Fesztiválon is. Az ének-vokál lágy, a hangszerelés nyers így keltik a tompa, „stoned” hatást zenéjükben. A „zúzós-melankólia” pikantériája, pedig dalaik szerelem utáni sóvárgása, ahogy Ádám keresi az ő Éváját, de nincs sehol. A sok “hasonparipájú” zenekar mellett sikerült elérniük egy olyan egyedi hangzást, amitől folyamatos elismerést zsebelnek be a hazai palettán.

ZEPHYR
Az öttagú ZEPHYR zenekar a hazai alternatív underground életben egyre intenzívebben lüktető jelenség. Zenei világuk roppant eklektikus. Irónikus és szarkasztikus szövegcsokrokat éteri gitárdallam kísér, melynek az alján feszesen pulzáló dob-basszus hallható. A banda első albuma az Ösztönnel, aggyal, reflexszel 2016-ban látott napvilágot. Jelenleg második albumán dolgozik a mostanra végleges és teljes ZEPHYR, amit csepegtetve be is mutattak A Kutya Vacsorája zenekarral közösen megálmodott turnéjuk során.


Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére