Ahol normális emberek élnek, dolgoznak, ahol igény van a kultúrára és az, hogy valaki művész az társadalmi megbecsülést von maga után nem pedig köztartozásokat és éhhalált.
Persze tudjuk jól, hogy ez a világ nem létezik, mert ahol azt hinnénk, hogy épp van, ott is éppúgy mutogatnak északra, délre, keletre vagy nyugatra, mint idehaza. Hogy Fukui Yusuke miért választotta mégis éppen hazánkat otthonául, maradjon itt es most rejtély, de talán nemsokára személyesen is megkérdezhetjük majd tőle.
Na de nagyon elkanyarodtam, térjek vissza a kiállításhoz! Ami csütörtök este 7 és fél nyolc között a Kiscelli múzeum templomában történt, az tényleg lélegzetelállító volt! Teljes vaksötétben, lábbal tapogatózva szerencsétlenkedett be az a rengeteg ember, nem tudom, száz? Hogy aztán beljebb se lássunk sokkal többet, csupán egyetlen képet a több százéves téglafalon, művészt, kurátorokat és az est fénypontját, szó szerint, Dj Bootsie-t.
Petrányi Zsolt, a kiállítás értője és megnyitója úgy jellemezte Bootsie közel húsz perces szettjét, mint egy hangösszeterelést, pont úgy ahogy Yusuke egymás felé tereli a vonalakat a képein. És én hiszek neki.
A szett után aztán egyszerre gyulladtak ki a terem lámpái, megmutatva a meganyi, olykor monumentális méretű alkotást. Elképesztően hatásvadász volt, de nagyon bejött!
A sokáig némaságba burkolózó művészt maga Tesla vette rá (pontosabban az ő tanulmányozása), hogy újra ecsetet és vásznak ragadjon, s kifesse magából az összes aggodalmát és szorongását, amit a fukusimai földrengés és az azt követő események okoztak. Absztrakt, ám elképesztően mély, súlyos és hatalmas képeivel, plusz ezzel a performansszal egy darabig még emlékezni fog erre az estére, az, aki ott volt!
Hozzászólások