Érkezik a Tigris és sárkány folytatása

A 2000-ben bemutatott, hatalmas sikert aratott filmnek most 2016-ban érkezik a folytatása.

Közel 15 éve volt már, hogy a Tigris és sárkány vetítése elkezdődött, és számos díjat bezsebelve, a film végigsöpört a mozi világán. Mind a mai napig úgy szokták még emlegetni, mint a legjobb és legmeghatározóbb külföldi alkotást az amerikai mozi történetében. A két Golden Globe-ot, négy BAFTA-díjat és négy Oscar-díjat elnyert filmnek pedig most, a 2016-os évben érkezik a folytatása, amitől szintén sokat lehet várni.

tigris és sárkány

Az első rész rengeteg emberrel megismertette a kínai vu-hszia (wuxia) műfaját, ami eredetileg egy irodalmi műfaj, mely jellegzetesen a hős harcművészek kalandjait mutatja be. A látványos küzdelmekből és harcművészeti elemekből pedig a Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny című folytatásban sem lesz hiány. A rendező Jűn Vó-pheng, aki harckoreográfus is egyben, és akinek a nevéhez olyan filmek köthetők, mint a Mátrix-trilógia, a Kill Bill 2. és a Részeges karate mester. A stáb ugyan jóformán lecserélődött, így sok új arccal találkozhatunk majd a második részben, de az nem változott, hogy Jü Su-lien karakterét Michelle Yeoh fogja alakítani.

 

Bár a trailerből nem sok minden derül ki a történetről, annyi azonban egyértelmű, hogy a film rendkívül látványos lesz. Amerikában február 26-tól látható a mozikban és a Netfilxen, arról viszont még nem lehet tudni, hogy Magyarországi bemutató mikor lesz.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére