The Beatles: egy világhírű zenekarról

A Beatles a XX. század egyik legsikeresebb zenekarává vált, most dokumentumfilm is készült. ITT az előzetes! VIDEÓ!

A Beatles 1960-ban alakult Angliában, Liverpoolban, majd a 20. század egyik legsikeresebb zenekarává vált. Az Egyesült Királyságban több mint 40 különböző kislemezük jelent meg, valamint egy EP, ami elérte az első helyezést. Ez a kereskedelmi siker sok más országban is megismétlődött.

A becslések szerint 1985-re több mint egy millió lemezt és kazettát adtak el világszerte. A ruháik, a frizurájuk és az 1950-es hangzású rock and roll tette őket trendivé és népszerűvé. A zenekar több stílust is kipróbált, illetve ötvözték is azokat.

01

 

Az együttes tagjai között szerepel a neves John Lennon, énekes, billentyűs és ritmusgitáros. Paul McCartney nevéhez az ének, vokál, basszusgitár és a zongora kapcsolódik. George Harrison szintén énekelt, vokálozott és szólógitározott, míg Ringo Starr (azaz Richard Starkey) dobolt és vokálozott.

1957 márciusában, John Lennon, aki akkor még mindössze 16 éves volt, alapított egy zenekart néhány baráttal. Ez volt a Quarrymen. Később a 15 éves Paul McCartney is csatlakozott a társasághoz, miután megismerkedett Lennonal. Az 50-es évek végén, McCartney meghívta egy barátját, hogy nézze meg a zenekarukat. George Harrison lenyűgözőnek találta a játékukat. Ő akkor 14 éves volt, így túl fiatalnak találták, hogy csatlakozhasson. Csak a kitartásának köszönhette, hogy végül, cirka egy hónap elteltével, a banda tagjává válhatott.

 

Lennon barátai később elhagyták a csoportot, hogy megkezdjék tanulmányaikat a Liverpool Művészeti Főiskolán. Így csatlakozott a zenekarhoz Stuart Sutcliffe, aki azt javasolta, hogy változtassák meg az együttes nevét Beatles-re.

Ekkor még mindig hiányzott egy teljes idejű dobos a bandából, így csatlakozott Pete Best. 1962-ben Brian Epstein vette át a fiúk menedzselését. Az ő jóvoltából sikerült leszerződniük az EMI lemezkiadóhoz, a Parlophone csoportba, melynek zenei producere George Martin volt. Mivel a producer nem volt elégedett Pete Best teljesítményével, a zenekar kénytelen volt őt elküldeni. Így került közéjük Ringo Starr.

 

 

1962-ben jelent meg az első kislemezük Love Me Do címmel. Ezt követte a Please, Please Me, ami meg sem állt a No 1-ig. További kislemezeik a From Me To You, a She Loves Youa és az I Want To Hold Your Hand. A Rubber Soul album egy zeneileg újfajta stílust mutatott be, a Seargeant Pepper’s Lonely Hearts Club Band albumuk, pedig több No 1-es számmal is büszkélkedhetett.

1968-ban adták ki a White Albumot és a Lady Madonnát is. Ezt követően már az utolsó albumokról beszélhetünk, ezek voltak az Abbey Road és a Let It Be. Végül a harmonikus viszony megbomlott, a formáció pedig felbomlott 1970-ben.

Hatalmas rajongótábor büszkélkedhettek, a lábuk elé omló nőkről pedig ne is beszéljünk. Ezen kívül számos No 1 dal kapcsolódik a nevükhöz. A legjobb tíz között pedig a következők szerepelnek:

Hey Jude
A Day in the Life
Let It Be
Yesterday
Here Comes the Sun
Strawberry Fields Forever
While My Guitar Gently Weeps
In My Life
Eleanor Rigby
Something

 

 

A világhírű angol zenekarról dokumentumfilm is készült, The Beatles: Eight Days a Week – The Tourning Years címmel, Ron Howard rendezésében. A mozi az 1962-66-os turné évektől indul, és egészen az 1966-os utolsó koncertig tart, amit San Francisco-ban rendeztek.

A film feltárja a zenekar belső működését – a döntéseket, hogyan írták a zenéket, és hogyan hoztak létre egy karriert együtt – a feloszlásig.

A dokumentumfilm londoni premierére 2016. szeptember 15.-én kerül sor.

 

 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére