Élő békejel a Hősök terén

2004. március 20-án - szombaton - létrejött az élő békejel a Hősök terén. A békejelet 750 fáklyás ember alkotta, a résztvevők száma ennek körülbelül kétszerese volt. A békejel felállását követően egy perces csenddel emlékeztek az iraki háború áldozataira, valamint azokra, akik háborúban élnek. Ezután egy rövid szöveg hangzott el (alább olvasható), majd a háború és a béke témájában született dalok szóltak.

A téren lobogó fáklyák és a hatalmas békejel nagyon megható látvány volt. Igaz, hogy a háborúkat még nem lehetett megállítani, de fontos volt a szervezők és részvevők számára, hogy kinyilváníthatták az erőszakmentesség melletti elkötelezettségüket. Az esemény sajtóvisszhangja is nagy volt. Külföldön is sok helyen látható a fotó, a CNN weboldalától kezdve, a BBC-n keresztül a mexikói újságokig mindenhol. Körülbelül 2 hét múlva elkészül egy videófilm is. Fotókat a www.humanista.hu oldalon lehet látni. És lesz folytatás is… Május 4-én, amelyet a humanisták szeretnének az erőszakmentesség világnapjává nyílvánítani, Budapest 100 terén fognak demonstrálni "Állítsd meg az erőszakot!" címmel.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére