Egyéjszakás kaland a tudománnyal

Felülmúlta az előzetes várakozásokat a Kutatók Éjszakája hétvégi rendezvényeinek látogatottsága. A programsorozat szervezői szerint csak a budapesti programokon több, mint tízezer látogató fordult meg.  Péntek este ismét felvillantak a különböző tudományágak érdekességei, és az érdeklődők - akik között a legfiatalabb 4 hónapos, a legidősebb pedig 79 éves volt - kora estétől egészen hajnalig válogathattak a bemutatók, kísérletek, előadások és kiállítások között. Sokan előre megtervezet menetrenddel érkeztek.

A Kutatók Éjszakáján 2011-ben a látogatók megtudhatták, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában komoly felkészültséget és kreativitást igénylő fejlesztések, kutatások mögött. A szervezők az ismeretterjesztés szórakoztatóbb módját választották a tudományok népszerűsítésére, a programokkal már délután kettő órától várták a közönséget.
Az érdeklődés évről évre fokozódik, s az időjárás idén is kegyes volt, a szabadtéri programoknak is kedvezett. A látogatók összetételében a fiatalok aránya nőtt a tavalyihoz képest, de idén is érkeztek egész családok és képviseltette magát az idősebb korosztály is. A legfiatalabb látogató 4 hónapos, a legidősebb 79 éves volt. A regisztrációs programok szinte minden helyszínen 100%-os telítettséggel zajlottak. Idén először sokan előre megtervezett menetrenddel, céltudatosan keresték a programokat.

A Miskolci Egyetemen a tanbánya látogatás volt a legnépszerűbb, valamint a “Vércseppek nyomában” c. program, ami egy fiktív gyilkosságot követett nyomon a helyszíneléstől a bírósági tárgyalásig. A gödöllői Szent István Egyetemen az egyik legkedveltebb a vezetésbiztonsági program volt – vészfékes megállás, a biztonsági öv szimulátor, részegséget szimuláló szemüveg – a tavaly felújított Botanikus Kertben pedig elemlámpás éjszakai túrát is szerveztek sötétedés után. A Corvinus Egyetemen a Talaj és vízminták elemzése és Gyümölcsök a biokozmetikában voltak a legkedveltebb programok, míg a Bajai Csillagvizsgálóban a lézerpálcás csillagkép tanítás és a különleges felfújható mobil planetárium, Veszprémben pedig az informatikusok éjszakája. Szegeden az Országos Meteorológiai Szolgálat Regionális Központjában hajnalban még rengeteg látogató várt a rádiószonda kibocsátására. Szarvason először nyitotta ki kapuit a Halászati Kutatóintézet Környezetanalitikai Központja, ahol a legmodernebb analitikai műszerekkel ismerkedhettek a látogatók, a kisebbeknek pedig az afrikai harcsák élményetetése mellett az először berendezett halsimogató volt a kedvence. A budapesti Gödör Klub nyelvészeti programján kiderült, hogy a nyelv- és beszédtudományok szexi dolgok, és hogy izgalmas, divatos és lebilincselő is lehet, ami az iskolából könyvszagúnak tűnt. Ugyanitt a Da Vinci Learning – Edupress Tudáspróba programhelyszínén a látogatók választ kaphattak arra, melyik magyar feltaláló érdeme a golyóstoll, hogyan menthette meg több ezer ember életét a feketedoboz ötlete, vagy van-e víz a világűrben… Az eseményen általános iskolai vetélkedő keretében mérte össze tudását négy iskola hat csapata. Az első helyen végzett Zöldfülűek egy professzionális LCD mikroszkóppal és több millió éves ammonitesz fosszíliákkal térhettek haza a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolába

A lelkes kutatók, a kapcsolódó intézmények és az érdeklődő közönség száma továbbra is egyre nő: országos szinten 2006 és 2010 között háromezerről több, mint negyvenezerre nőtt a látogatók száma. 2011-ben 26 város 55 intézménye nyitotta meg kapuit, s a szervezők becslése szerint több, mint ötvenezer látogató volt kíváncsi a kutatók titokzatosnak tűnő munkájára – ez közel 10%-kal több a tavalyinál.

Kutatók Éjszakája 2011
Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál-jellegű esemény célja a tudomány, a tudományos eredmények és a kutatói életpálya népszerűsítése, közérthetően. A Kutatók Éjszakáján bárki bepillantást nyerhet a kutatók titokzatosnak tűnő munkájába egy tudományos, ám mégis könnyed éjszakán, ahol minden korosztály megtalálja a neki megfelelő programot: vetélkedőket, kísérleteket, kiállításokat és tudományos-szórakoztató programokat. A felsőoktatási és kutatóintézetek által bemutatott érdekes, interaktív programok mellett olyan eseményekkel is találkozhatunk, ahol a kutatások gyakorlati hasznosítása kerül előtérbe, illetve az a kutató, aki üzletemberként és tudományos szakemberként egyaránt megállja a helyét. Az eseménysorozatot partnereivel karöltve immár hatodszor rendezi meg a Tempus Közalapítvány, és idén második alkalommal a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is társszervezője az eseménynek. Idén 55 intézmény programjaira több mint ötvenezer látogatót várnak a szervezők 26 városban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére