Eltévedni a vadon végeláthatatlan sűrűjében – erről már sok film szólt. A Dzsungel specialitása az, hogy valós események agóniáját dolgozza fel a témához illő realizmussal.
Yossi Ghinsberg története nem az a tipikus inspiráló sztori, mely az emberi élni akarás és túlélés példázata. Az izraeli fiatalember utazásai során Bolíviában köt ki, ahol várják őt a paradicsomi környezet és az ember által érintetlen területek. Kalandvágyától fűtve és egy talpraesett, de marcona német kalandor (Thomas Kretschmann) ajánlására nekivág barátaival a dzsungelnek. Céljuk egy kevéssé ismert őslakos falu meglátogatása, közben egy kis aranyásás is szóba jöhet, de a legfontosabb: minél több élményt szerezni.
Hősünk, Yossi (Daniel Radcliffe) imádja ezt, legfőképpen ezért is jött el otthonról. Két kanállal akarja falni az életet, de nem a nárcisztikus módon – célja önmaga megtalálása, a kaland és kihívások keresése. Utazásai során megismert barátai, Marcus és Kevin (Joel Jackson és Alex Russell) hasonlóan idegenek ebben a környezetben, így igazán rászorulnak Karl, az önkéntes idegenvezető segítségére. Egy szerencsétlen baleset során azonban Yossi leszakad a többiektől, és hamar rá kell jönnie, hogy ha nem alkalmazkodik a dzsungel szabályaihoz, az életébe is kerülhet.
Magányos hősök túlélésről szóló történeteket nem egyszer láthattunk már, a legutóbbi emlékezeteset A visszatérő hozta ebben a témában. Míg ott egy arthouse-köntösben mutatták be a fagyos tajgán a főszereplő tortúráját, itt az esős, mocskos és dögmeleg őserdő a helyszín – a realizmus viszont ugyanúgy jelen van. A Dzsungel bár egy ausztrál függetlenfilm, technikai értelemben nagyszabású produkciónak mondható, korrekt színészi játékokkal és remek fényképezéssel, melynek egyes beállításai akár útifilmek vágóképeinek is beillenének.
A Dzsungel lassan építkezik: az első felében még egy csapatfilmmel van dolgunk.
Láthatjuk a négy kalandor útját, a köztük épülő konfliktusokat és betekintést nyerünk a vadon szabályaiba. Radcliffe csak akkor válik a sztori igazi főszereplőjévé, mikor a játékidő derekán magára marad. Innentől viszont egyértelműen övé a film, de nincs sok terepe egy kiemelkedő alakításhoz. Radcliffe számomra már rég kinőtte Harry Pottert, ám ennél a filmnél nem merült el eléggé a karakterben…
A cikk folytatása ITT!
Hozzászólások