Dj portré: Sub P

Sub P válaszolt az Antropos.hu kérdéseire. INTERJÚ!

-Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

-Régen elég sok elektronikus zenét hallgattunk a nővéremmel és barátaival, ami nagyrészt EDM volt. Körülbelül két évvel ezelőtt megkaptam az első (félhalott) Hercules kontrollerem, és ott kezdődött az egész munkásságom. Kezdetben megtanultam technot mixelni, majd áttértem a minimalra. Az EDM-et hagytam.

 

-Milyen előadók voltak kezdetben hatással rád?

-Kezdetben (igaz technoval kezdtem, mert azt mondta az egyik barátom, hogy azt a legkönyebb mixelni) Avicii, Martin Garrix és Tiesto voltak a példaképeim. Most hatással van rám mixelés terén Blaise barátom, akivel nemsokára megint liveozni fogunk facebookon, és Arany Endre (Dj Bandusch) barátom, aki egyik példaképem is. Ezen a téren megemlíteném Kevin Taylort, nem sűrűn tartom vele a kapcsolatot, de szerintem nincs olyan hely ahol ne állná meg a helyét akármelyik szettje. Producerkedés terén hatással van rám Steve C, aki elviszi az embert egy másik dimenzióba a dallamaival, Joe Slash-től is sok kritikát szoktam kapni, ami építő jellegű. Akkor érem el céljaimat, ha olyan Minimal Bounceot tudok írni, mint YROR, úgy írok Psy-Trance-et, mint sndR, és a Minimal Progot “Bondaleira-szintre” tudom fejleszteni. Természetesen az egyediséget mindenképp meg szeretném tartani.

Sub P

 

-Mikor és hol DJ-ztél először? 

-Először a Moonlight Production partysorozat keretein kerültem pult mögé, Bábolnán egy Minimal Night-on. Ez 2016-ban volt, pontosan nem tudom mikor. Úgy volt, hogy csak promoter leszek, viszont láttak bennem tehetséget/lehetőségeket. Egy nagyobb félreértés miatt nem folytattam a sorozattal tovább a zenélést, külön pályára léptem, azóta azon is vagyok.

 

-Hogyan írnád le a zenét, amit játszol? 

-Igazából a műfaj amiben játszok az Minimal. Szettjeim felépítésében pedig változás történt nemrég. A régebbi Tech-House-osabb Minimaltól építem szettjeimet a mai Minimal-Bounce-ig, esetleg Psy-Trance-ig. Szeretek a mixeimben slágeresebb, éneklősebb zenéket “eldugottabb”, kevésbé ismert zenékkel ötvözni.

 

-Szerinted fontos egy dj-nek zenét is írni? 

-Szerintem egy DJ-nek azért fontos zenét is írni, mivel a telített piacon így könnyebben tűnhet ki a tömegből. Ha a szettjeiben saját zenéket is játszik azzal egyedibbé teheti azt. A zenékért promot is kaphat, esetleg nála nagyobb DJ-k játszhatják munkáit, ezáltal ismertebb lehet.

 

-Kedvencek?

-Kedvenc DJ-m Dj Bandusch barátom. A Táska Rádió palettáját színesebbé teszi BPM műsorával, látási korlátai ellenére nagyon profin tud játszani. Sokat tanultam tőle, sokat köszönhetek neki. Kedvenc produceremként Zareh Kant említeném meg. Szerintem egyedi és ötetes zenéi vannak, ötleteit profin valósítja meg. Kedvenc kiadóm a Spinnin Record’s, és a Hungry Koala. A Spinnin Record’s eléggé változatos zenei téren, a zenékhez színvonalas videoklip társul. A Hungry Koala-nál elég ütős Minimal track-ek találhatóak.

 

-Legjobb buli?

-Legjobb bulim fellépőként a tatabányai Blue Ice műjégpályán volt, ahol közel 500 embert tudtam elérni zenéimmel. A közönség nagyon jó volt, elég sokat táncoltak, élvezték amit próbáltam átadni számukra. Buliba járni nem nagyon szoktam, mivel nem töltöttem be a 16. életévemet nem nagyon engednek be, így a “nézői buliról” nem nagyon tudok nyiltakozni.

 

-Milyen zenéket hallgatsz otthon?

-Otthon amerikai rap zenéket szoktam általában hallgatni, azokból is inkább a régieket. Viszont a Deep House, Bass House és a Melodic Techno is nagy kedvencem.

 

-Tervek 2018-ra?

-Egyre több zenét szeretnék kiadni, fel szeretném magam fejleszteni producerkedés és mixelés szempontjából is profi szintre. Sok házibulit várok ettől az évtől, és elég sok szórakozóhelyre tervezek menni. Tavasszal el fog készülni a studio/live szoba amit fejlesztgetni szeretnék. Ismertségemet is próbálom növelni.

 

-Mikor kezdtél először zenét írni? 

-Előszőr másfél évvel ezelőtt kezdtem el zenét írni. Az egyik barátom volt rám hatással, aki segített megismerni az Fl Studio fortélyait. Deep-Tech stílust kezdtem el először csak loopokkal, amikről mára teljesen leszoktam.

Előbb DJ-zni kezdtem el. Mindkettőt ugyanúgy élveztem/élvezem, a zene az egyik lételemem.

Fl Studio 11-gyel és 12-vel dolgozok a laptopomon. Sajnos nem sikerült egy erőművet szerezni ezért küszködök vele elég rendesen. Asztali gépet nem tudtam volna magammal kollégiumba hordozni. Nexus2, Sylenth, Ana, Ana2, BuzzIsm2, Izotope Ozone8, VallhallaRoom, Kickstart VST-ket használok, plusz az alapokat amik az Fl-ben vannak. Azért ezeket használom, mert ezekhez vagyok szokva és teljesen megfelelnek elvárásaimnak.

 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére