Dj portré: Dan Sparks az Az Év Felfedezettje – Nekem a zeneírás a prioritás

Interjú az év egyik új és izgalmas arcával.
Dan Sparks dalait nemzetközileg elismert dj-k játsszák, zeneírásról, remixek készítéséről és a díjról is. INTERJÚ!

-Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

-Már kisgyerekként is nagyon szerettem hallgatni zenét mert édesanyám is nagy zene rajongó. Nem merültem el benne mélyebben, sosem egészen 2006-ig, amikor megjelent Justin Timberlake ‘Futuresex/Lovesounds’ albuma, ami teljesen megbolondított és utána nagyon megfogtak Timbaland által készített zenék. Innentől kezdve tudatosan hallgattam már zenét és már azt is figyelgettem, milyen elemekből áll egy zene. Ez így elsőre furcsa lehet, mivel most R&B előadókról beszélek, de a kezdeti lendülethez ez nagyon fontos mérföldkő volt számomra. Nem sokkal ezután Basshunter  ‘Now You’re Gone’ slágere meghozta az áttörést és szinte teljesen átadtam magam az elektronikus zenének, ezután jó pár évet be is pótoltam  (kb 1998-2007) majd egyre több Hands Up, House és Trance előadót ismertem meg és kezdtem őket hallgatni, elemezni.

Dan Sparks

-Milyen előadók voltak kezdetben hatással rád? 

-Kezdetekben erősen a Hands Up dominált nálam elektronikus zene téren így olyanok mint Basshunter, Cascada, Rob Mayth, Manian nagy példaképeknek számítottak, majd ahogy a House-t is megismertem, úgy jött képbe nálam John Dahlback, deadmau5, Dirty South, Sebastian Ingrosso, Axwell, Muzzaik. Örülök annak, hogy most is hatással vannak rám azok az emberek akik kezdetben is mint pl. Rob Mayth, deadmau5, Dirty South, Axwell ^ Ingrosso, de az újabb generációból KSHMR, Porter Robinson, Zedd, Dyro, Don Diablo és még nagyon sokan.

 

-Hogy kerültél a lemezjátszó mögé?

-Teljesen véletlen jött az egész, egy általános iskolai bulit csináltunk, vagyis hát a saját általános iskolánkban. Egy nagyon jó barátomnak és egyben osztálytársamnak volt lejátszója, keverője, hangfalak, de még engedélye is úgyhogy ennél több nem is kellett. Mindig is kiakartam magam próbálni DJ-ként és még egy másik barátunkat bevéve a csapatba 3-an zenéltük le azt a felejthetetlen kis sulibulit, amit még jó pár követett.

 

-Hogyan írnád le a zenét, amit játszol? 

-Leginkább hangulatosnak mondanám. Jó barátommal – aki szinte már testvérem – Roberto Rios-szal alakítunk egy csapatot Roberto Rios x Dan Sparks néven, akivel mindig úgy alakítjuk a szettünket, hogy az elérje az embereket. Vevők vagyunk a frissebb stílusokra, de nagyon szeretjük a klasszikus house alapú zenéket, így jelen pillanatban Future House, Future Bounce, Progressive House a legjellemzőbb.

 

-Melyik volt az első olyan track, amit már alig vártál, hogy lejátszhass? 

-Erre tisztán emlékszem, John Dahlbäck – Everywhere (D.O.N.S. Remix) volt az a zene, amit mindenképpen játszani akartam, mert akkor talán ez volt a kedvenc House/Elektronikus dalom. A DJ barátomnak addigra már volt egy óriási CD gyűjteménye, úgyhogy ez olyan volt nekem, mintha a paradicsomba léptem volna be.

 

-Szerinted fontos egy dj-nek zenét is írni? 

-A DJ és a producer két különböző munkát végez, és csak a zene köti össze őket. így személy szerint én nem tartom elengedhetetlennek a kettőt. Manapság már nagyon sokan foglalkoznak mindkét dologgal, mint ahogy én is el-el járok DJ-ként fellépni, de nekem a zeneírás a fő prioritásom. Talán annak köszönhető ez, hogy a két dolog már nagyon együtt jár, holott mint ahogy mondtam, különböző munka mind a kettő.

 

-Kedvencek?

-Mostanra már annyiféle stílus van jelen, hogy nehéz csak egyet választani, de talán egyik nagy kedvencem KSHMR, olyan jól összerakott élőben. Régen voltam, teljesen csontig hatol az érzés amit átad. Kedvenc producereim közt magasan kiemelném HANS ZIMMERT, rengeteg munkáját hallgatom nap mint nap, de itt is jelen van KSHMR, Zedd, Don Diablo, deadmau5, Axwell ^ Ingrosso és még sokan mások stílustól függően.

 

Dan Sparks

 

 

-Legjobb buli?

-Határozottan a Balaton Soundot tudom válaszolni, Producer/DJ-ként nehéz ennél jobb eseményt találni, mint fellépőként, mint bulizóként, hogy együtt élvezd a többi emberrel az elektronikus zenét.

 

-Külföldi fellépések, amiket kiemelnél? Mitől volt emlékezetes számodra?

-Csehországban a prágai DUPLEX CLUB-ban. Ez azért is volt nagyon emlékezetes számomra, mert itt volt az első olyan fellépésem, ami külföldön volt és nemzetközileg elismert Dj előtt játszottam.

 

-Milyen zenéket hallgatsz otthon?

-Mondhatni mindenevő vagyok. Utóbbi időben nagyon sokat hallgatok filmzenét vagy klassszikus zenét, de nagyon szeretem a pop zenét, kifejezetten a 80-as évekbelit és 2000-évektől napjainkig. Természetesen az elektronikus zene sem maradhat ki, de kikapcsolódásként nem nagyon szoktam hallgatni.

 

-Mi a véleményed az általad képviselt irányzat hazai és nemzetközi helyzetéről? 

-A feltörekvőknek köszönhetően szerintem Magyarország egyre jobban felzárkózik a nemzetközi szinthez. Illetve mivel a rádióknak muszáj ilyen zenéket játszania, mivel külföldön már nem is nagyon van más, így a közönség is egyre jobban zárkózik fel az aktuális trendekhez!

 

-Mikor kezdtél először zenét írni? 

-2008-ban kezdtem neki a zene írásnak, persze ekkor még nagyon kezdetleges dolgok születtek. Basshunter volt ebben az időszakban a legnagyobb hatással rám, mivel ő róla tudtam milyen programmal dolgozik, milyen hangszereket és hangmintákat használ. Eleinte Hands Up “zenéket” írtam főképp remixekkel próbálkoztam majd a ‘Dutch House’ korszakban tértem át 128 BPM-re és végül maradtam is. Csak az azon belüli stílusok változnak, néha-néha.

Gyakorlatilag “Dj” -ként kezdtem az egészet, de ezek csak az iskolabulikra terjedtek ki. A producerkedést jobban szeretem, úgy érzem jobban önmagam lehetek ilyenkor, és mivel az évek alatt olyan előadókkal tudtam együtt dolgozni ,mint The Biebers, Fluor, Caramel, Burai Krisztián, Jetlag, Majka,Király Linda, Lotfi Begi, Sterbinszky, Náksi Attila,Newik, Pixa és még nagyon sokan így mindig izgalmas tud maradni ez az egész és úgy érzem sosem tudok belefáradni.

 

-Milyen programot használsz zeneíráshoz? 

-Jelenleg az FL STUDIO 11 verziójával írom a zenéket. Tíz évvel ezelőtt az FL Studio-ra esett a választás, így azt tudtam legjobban megtanulni és mostanra már úgy érzem, hogy tényleg csak a képzeletem szabhat határt, maga a program nem gátol semmiben.

 

-Hol hallhatóak szerzeményeid? 

Roberto Rios x Dan Sparks formációként készített közös munkáink hallhatóak a Petőfi Rádióban, 89.5 Music FM-en és a Rádió 1-en is, jellemzően az esti órákban mivel ezek nagy része klub zene.

Azon felül, hogy az évek alatt számos remix versenyt tudtam nyerni, illetve, hogy az általam/általunk írt zenéket olyan nemzetközileg elismert dj-k játszották már mint pl. Tiesto, Hardwell, W&W,Blasterjaxx stb. A legbüszkébb arra vagyok, hogy idén megnyertük a Ballantine’s Music Awards-on Az Év Felfedezettje kategóriát! Emellett 3 éve jelölve vagyunk Az Év Producere kategóriában is.

 

 

-Milyen megjelenései vannak? Mik a visszajelzések itthon/külföldön?

Egyre ismertebb előadóktól kapunk felkéréseket, hogy remixeljük zenéiket és várhatóak a közös produkciók is. Itthon egyre több elismerést kapunk a kollégáktól, egyre több és több embert tudunk elérni munkáinkkal, külföldön pedig kapjuk a támogatást a világszínvonalú előadóktól.

 

-Remixeket is készítesz. Mi a folyamata egy remix elkészülésének?

-Remixek folyamatosan készülnek Roberto Rios x Dan Sparks név alatt. Ha mondhatom ezt már hivatalos remixelői vagyunk ‘The Biebers’ zenekarnak, illetve a Jetlag-el is jó viszonyt ápolunk. Javarészt minket keresnek meg az előadók, de előfordult már, hogy egy dal annyira tetszett nekünk, hogy szeretnénk vinni magunkkal a buliba is ilyenkor felkeressük az eredeti szerzőt, hogy engedélyt kapjunk, külföldi előadók esetében kapcsolat híján viszont csak bootlegként tudjuk létrehozni a mi változatunkat.

Ha jól emlékszem még sosem lett visszautasítva egyetlen remix felkérés sem, mivel ez egy mindig jó kihívás, hogy az adott dal éppen mit vált ki belőlem és milyennek is képzelem el egy adott eseményen,környezetben.

Legtöbbször csak az ének sávot szoktam használni, de nagyon szeretem még az élő gitár sávokat is. Legtöbbször az akkord menetet is inkább az én érzelmi világomhoz igazítom, így nem egyszer egy remix teljesen új értelmet tud nyerni és máshogyan lesz hangsúlyos a dalszöveg mondanivalója.

 

 

2018 márc. TOP10:

  1. Axwell Λ Ingrosso – Dreamer (Matisse & Sadko Remix)
  2. Dirty South – Sonar
  3. R3HAB x Mike Williams – Lullaby
  4. The Biebers feat. Fluor – Valami Mást (Roberto Rios x Dan Sparks Remix)
  5. Diplo Feat. MØ – Get It Right (Roberto Rios x Dan Sparks Bootleg)
  6. Camila Cabello – Havana (NoTech Remix)
  7. Lost Frequencies & Zonderling – Crazy (Amice Remix)
  8. Don Diablo – You Can’t Change Me
  9. G-Eazy & Halsey – Him & I (Suck My Disco Trap Remix)
  10. Ummet Ozcan x Lucas & Steve – Higher

 

Kapcsolódó cikkek:
Dj portré: Antonyo - Én szorakoztató dj vagyok A Music.fm dj-je mesélt az ANTROPOS.hu-nak Szecseiről és a kezdetekről, zeneírásról, kedvencekről.
Dj portré: Dj Rich - Padavanból mesterré Rich nevéhez hűen gazdagon megszórt minket érdekességekkel. INTERJÚ!
Dj portré: DJ Kriss - Nem kötött a stílusom Dj Kriss mesélt az Antropos.hu-nak zenéről, zeneírásról, bulikról.
Dj portré: Greg Noise - Nem elég az, hogy beállsz a pult mögé Az élettel és jókedvvel telt Greg Noise megnyílt nekünk. INTERJÚ!
Dj portré: Newik - Olyan zenéket játszom, amiknek lelke van A Rádió1 műsorvezetője mesélt többek közt, hogy mi a fontos, egy remix készítésénél, és mi a kihívás a műsorvezetésben... INTERJÚ!
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére