A modern festészet egyik vezető trendje valóságossá tenni a vásznat – legyen az valódi vagy digitális. De mi történik abban az esetben, amikor a valóságot akarja valaki festménnyé változtatni? Alexa Mead megmutatja nekünk.
A trompe-l’oeil, melynek szó szerinti jelentése szemet becsapó, egy olyan festészeti forma, ami lehetetlen és megtévesztő módon mutatja be a valóságot. Ennek legáltalánosabb formája az, amikor egy kétdimenziós kép 3D-snek látszik, és úgy érezzük, ha hozzáérnénk, nem csak a vászon vagy a monitor lenne a kezünk alatt. A fiatal amerikai festő, Alexa Mead viszont nincs oda a dolgok legáltalánosabb formájáért, így gondolt egyet, és megfordította az egész folyamatot.
Az egész azzal kezdődött, amikor meg akarta örökíteni az árnyékokat a kertjében. Mivel az árnyékok nem arról híresek, hogy természetes fényben is ott maradnak, ahol a művész szeretné, Mead fogta magát, és egyszerűen a helyükre festette őket. Így, bár saját elképzelése szerint kezdte el formálni a valóságot, még megtartotta annak lényegi vonásait. Ez azonban teljesen megváltozott, amikor úgy döntött, hogy a kiemeléseket is el akarja kapni és meg akarja tartani. Hiszen ekkor elkezdett festeni a háttérre és a modellre is. A tér három dimenzióját ezzel látszólag kettőre csökkentette, és ahelyett, hogy egy festményt festett volna meg úgy, hogy élő embernek és valós környezetnek nézzen ki, a modelljeiből, hétköznapi tárgyakból és valós terekből csinált festményt.
Azonban a művészet nem áll meg egy kompozíció lefotózásánál. Mead vitt már élő festményt a metróra és sétálni az utcára, mártott modellt egy medencényi tejbe is. Úgy tűnik, hogy határt nála csak a képzelete szab. És szerencsére a végtelen képzelőerőhöz tengernyi türelem is társul, hiszen egy háttér megfestése a ruhákkal és kiegészítőkkel 8-tól 120 óráig is eltarthat. Utána pedig még egy órát rá kell számolni, amíg megfesti a modelljét is. Az egészet pedig le kell fotózni, hiszen egy valós festménnyel ellentétben egy ilyen lenyűgöző optikai illúzió bizony nem marad a helyén.
Így a művész képes arra, hogy ne egy általa kialakított mimika és érzelem legyen a portréi főszereplője, hanem valódi érzelmek és reakciók, a festészet csodájának megőrzésével.
Hozzászólások