Rossz magyar szokás, hogy mindenben keressük meg a rosszat és, illessük negatív kritikával, majd üljünk csalódottan és adjuk át ezt az érzést a körülöttünk lévőknek is! Ezzel a hagyománnyal most szakítok! Új hullám, de közel sem szinti pop!

A Puskás Ferenc stadionban rendezett Depeche Mode koncert előtt Zagar játszott, Ligeti Gyuri énekelt, és sokszor megköszönte, hogy ott lehet a színpadon. Kéne valamit írnom erről igaz? Valószínűleg Zságerék legnagyobb dobása lehetett volna ez a koncert, de lehet, hogy nem az ő erejükhöz állították be a technikát, ezért konkrétan repedt fazékkal tarkított koncertet kaptunk. Úgy érzem az előzenekarok nem kapnak elég figyelmet, bár mi már írtunk róla, hogy Zagarék nagyon készülnek az előzenekarosdira a Depeche Mode előtt, de ennél azért sokkal nagyobb durranásra számítottunk. Sajnáljuk. Mondjuk az a kis minimál válogatás nem volt rossz, amit a koncert előtt nyomott a valaki a közönségre, csak épp rosszkor volt rossz helyen. Bár a kedvenc DJ szerint Bp-n nem lehet minimált játszani.

A Depech Mode sokadszorra volt Magyarországon, és bár balkáni körülmények vannak, de a rajongótábor és a teltház az biztos. Épp ezért minden respektem, hogy ennek ellenére nem mentek át a srácok művészkedősbe, és a jól tapsolható, együtt üvölthető, és azoknak is szerethető dalokat nyomtak, akik nem fanatizálják a bandát. A koncert maga szép ívet írt le, egy laza kezdést kaptunk, ami alatt még volt idő a sörrel visszamászni a tömegbe, aztán mire felhörpintettük, már várhattuk is a katarzist, amit a szakadó eső és a Never Let Me Down Again meg is hozzott. Kétszer is visszatapsoltuk, üvöltöttük Dave Gahan-t, Martin Gore-t, és Andrew Fletcher-t. A második ráadásig kellett várnunk, az Elvist magyarázó Personal Jesus című számra, de annak a végén már elegánsan, katarzisban lehetett távozni.

Dave Gahan produkciója kiválthatott némi aggodalmat, jó hogy! Azt hiszem ennyit még nem énekeltem koncerten, ugyanis muszáj volt, Gahannek konkrétan elszállt a hangja, és egy-másfél óra után már céllal játszottak slágereket, amiket tutira tudott a közönség, különben átszálltak voltak instrumentális performanszba. Azt hiszem egy szavunk sem lehet, hiszen nem jártunk úgy, mint sok európai nagyváros, közönsége, ahol sorra lemondták a koncerteket, és élvezhettünk egy jó két órás előadást, annak ellenére, hogy az énekes néhány hete még szike alatt feküdt, egy viszonylag halálos tumorral a testében. Biztos vagyok benne, hogy sokan azt mondják majd, inkább halasztották volna el, de ennél azért többet, jobbat, mást vártak volna! Nos. Egy közel harminc éve rock and rollt űző zenekar, volt már a csúcson, ezek a koncertek már profi munkák, már-már beleköthetetlenek, fanyalogni lehet, igen jó magyar szokás szerint. Meg át lehet gondolni azt is, hogy micsoda energiák áramlanak több tízezer ember között egy ilyen bulin és, hogy azok az emberek, akik a színpadon minket szórakoztatnak, micsoda adrenalin dózist kapnak, és az mennyire keményen hathat az életükre, vagy akár a halálukra. Azt hiszem a világ legkeményebb drogja lehet, az a milliónyi ember, akik egy-egy turné során végig csápolják a Depeche Mode koncerteket. Nem kell csodálkozni, hogy szükségük volt a balkáni őrületre. Nekünk is szükségünk volt némi pszichothrillerre.