Csaknem 120 zenekar lép fel a harmadik Made in Pécs Fesztiválon

Csaknem 120 pécsi zenekar részvételével rendezik meg a harmadik Made in Pécs Fesztivált január 6-én a baranyai megyeszékhely hat belvárosi helyszínén.

Gellai Gergő főszervező elmondta, hogy a fesztivált a Punnany Massif különleges belvárosi helyszínre kerülő akusztikus koncertje indítja már január 5-én este.
A 118 pécsi együttes 500 zenészének részvételével zajló, 20 perces koncertekből álló ingyenes kezdeményezés újdonságaira térve jelezte: hét friss és érdekes zenekar, illetve négy lemezlovas érkezik a pörgő könnyűzenei életéről híres Liverpoolból.
Mint Gellai Gergő hozzátette, azért esett választásuk az angol városra, mivel Pécset – hasonló okokból – a magyar Liverpoolként is emlegetik.
A fesztiválon mások mellett fellép a Psycho Mutants, a gézakékazég, a Mongooz & the Magnet, a Pixelplant, a Rokokó Rosé és Sárközy Zoltán, a 30Y billentyűse. A január 6-án délelőtt tíz óra és éjfél között hallható koncertek után elektronikus zenei partikat is rendeznek.
“Érdemes rászánni az egész napot, és megismerkedni a teljes pécsi zenei világgal” – hangsúlyozta a főszervező, aki beszámolt arról is, hogy a helyszíneken a fesztivál biztosítja a profi hang- és fénytechnikát, valamint a dekorációt.
Meszes Balázs, a Punnany Massif énekese szerint a Made in Pécs Fesztivál mára az ország egyik legdinamikusabban fejlődő eseményévé vált. A nyitókoncert az együttes tavaly megkezdett akusztikus turnéjának lezárása – fűzte hozzá.
Dézsi-Kocsis Viktória, a Pixelplants énekesnője a többi között a fellépő együttesek szempontjából méltatta a fesztivált és a zenekaroknak kínált lehetőségeit.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a fesztiválra 6000 résztvevőt várnak a szervezők.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére