CocoTia: Nincs megállás 2018-ban sem [interjú]

CocoTia mesélt új albumáról, dalokról, a 2017-es évről és terveiről. INTERJÚ!

-Mi az első zenei élményed?

-Már óvodás koromban, alig pár évesen zeneiskolába jártam, ahol megismerkedtem az első zenei hangokkal. Még mindig emlékszem arra, hogy az első hófehér pianínómon karácsonyi dalokat játszottam. Akkor még annyira kicsi voltam, hogy szinte csak játéknak fogtam fel, de ha valaki azt mondta volna nekem, hogy Ibi, a te életed középpontja és minden álmod a zene lesz, akkor biztos egy hatalmas mosolyra kerekedett volna az arcom. Kár, hogy az ember nem tudja előre, hogy mi lesz a sorsa, de valahogy mégis mindig bekövetkezik az, aminek meg kell történnie.

 

-Hogyan lettél CocoTia? 

-A CocoTia név a polgári nevem monogramjából jött, ugyanis a Tia a vezeték és keresztnevem első betűi (T.I.), az A pedig a keresztnevem utolsó betűje. A Tia az Egyesült Államokban egy nagyon kedvelt név, amely több jelentéssel is bír. Az angol szlengben például hercegnőt, míg a hinduknál boldogságot jelent. Mindezt pedig egzotikussá varázsoltuk, úgy hogy az passzoljon a személyiségemhez és így lettem CocoTia. A zenéhez gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz: 10 éves koromtól énekelek. Tanulmányaim közben énekeltem már énekkarban, jártam népdalversenyekre, tanultam zongorázni és még az operaéneket is kipróbáltam. Ennek ellenére gyerekkoromban még csak ábrándozás volt az, hogy én egyszer énekes leszek. A gimnazista éveimben lehetőségem volt Amerikában is tanulni egy évet, ahol le is érettségiztem, valamint ez idő alatt versenyszerűen sportoltam, kosárlabdáztam és úsztam is. Ezt követően az egyetem alatt a Budapesti Corvinus Egyetemre jártam, ahol Gazdálkodás és Menedzsment szakon végeztem, majd ugyanitt Marketing Mester szakon diplomáztam le.

Fotó: Fotó: facebook.com/cocotiamusic

 

A szüleim hatására választottam ezt az utat, mert nagy vágyuk volt, hogy majd egyszer egy multinacionális vállalatnál helyezkedjek el. Nem esett az ötlet messze a fájától, mert az egyetemi éveim alatt is megmaradt a zene iránti óriási szeretetem, ennek köszönhetően egy nemzetközi zenecsatornánál helyezkedtem el zenei szerkesztőként. Az ott töltött évek alatt és tapasztalatszerzést követően erősödött meg bennem az a tudat, hogy kipróbáljam magam a kamera/mikrofon másik oldalán is, és döntöttem úgy, hogy szólókarrierbe kezdek. Az elhatározas után viszont több éves gyakorlás és kemény munka következett ahhoz, hogy én, mint CocoTia megszülethessek. Annak ellenére, hogy a zene mindig központi szerepet játszott az életemben, csak pár évvel ezelőtt jutottam arra az elhatározásra, hogy én tényleg ezzel szeretnék foglalkozni és a legjavamat beletenni azért, hogy ez sikerüljön is. Tudtam, hogy sok áldozattal fog járni és nehéz lesz, mert nem egy egyszerű szakma. Az elhatározás megszületett és onnantól már rajta voltam a saját utamon, csak csinálni kellett, kell továbbra is kitartóan. Elszántság kell hozzá! Úgy éreztem, hogy a zene az, ami mindig is mellettem volt, végig követett egész életemben, és amikor énekelhettem, akkor éreztem igazán teljesnek magam. Remélem, most megvalósíthatom önmagamat, valamint adhatok egy kis boldogságot, örömet másoknak is a zenémmel.

 

-Miről szól az új dalod? Ki írta, kik közreműködnek benne?

-A Pandorát már lassan egy éve készítettük, aminek Havas Lajos, Csicsák Norbert és Lombos Márton voltak a szerzői. Akkoriban nagyon foglalkoztatott a ‘sors‘, az élet miértje gondolata és szerettem volna egy olyan dalt, ami erről mesél. Gyerekkoromban nagyon szerettem a görög mitológiát, ezért is lett Pandora a dal címe és az ő mitológiája köré fontuk maga az élet és a sors gondolatát. Ez a dal arról szól, hogy az élet nem könnyű, de bármilyen rossz dolog is történik velünk soha nem szabad, hogy feladjuk a reményt. Hiszen ez az egyetlen dolog, ami Pandora szelencéjében is benn maradt, így megmente az emberiséget a reménytelenségtől és minden rossztól. Én eleve nagyon pozitív ember vagyok és szeretnék segíteni másoknak. Az én eszközöm erre a zene, ezért ha akár egy kis lelki erőt adva a dallal ez sikerül, akkor már megérte. A dal erősségének ezért pont a szövegvilágát tartom, de a hangszerelését tekintve is egyedrie sikerült.

Fotó: Fotó: facebook.com/cocotiamusic

 

-A klip már év elején elkészült, miért csak most jelent meg?

-Amikor forgattuk a videót év vége volt, és még olyan környezetben videóztunk, ami borongósabb, hideg volt. Azonban mire elkészült a klip már tavasz lett, a csupa boldogság időszaka. Ezért úgy voltunk vele, hogy megvárjuk, hogy ősz legyen és akkor válhat aktuálissá az anyag.

 

Nov.21-én jelent meg első nagylemezed, mit kell tudni róla?

-Ez a lemez eddigi életem főműve, amire nagyon büszke is vagyok. Rengeteg munka, türelem, kitartás, önmagamba vetett hit, alázat és tanulás kellett ahhoz, hogy megvalósulhasson. Életem legizgalmasabb napja volt, amikor először a kezemben foghattam az első nagylemezemet. Felemelő érzés volt, szinte felfoghatatlan. A lemez a COLOR nevet kapta. Nem véletlenül, hiszen ez a szó jellemez engem és a zenei stílusomat leginkább. Nagyon sokszínű személyiség vagyok és a lemezen több stílusban készült dalok is helyet kaptak. Felfedezhető rajta a deep house-tól, az elektonikus pop-on át az r’n’b-ig minden. Azt elárulhatom, hogy mindegyik dal nagyon közel áll hozzám, de mégis számomra a legkedvesebbek egyike a Daydream és a Risky Business. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ezen a lemezen rengeteg híres zenész dolgozott, többek között Vígh Arnold, Rakonczai Viktor, Burai Krisztián, Vékony Zoltán, Tóth G Zoltán, Havas Lajos, Csicsák Norbert, Révész Zsuzsa, Lombos Márton, Oberritter Dóra. Emellett a dalok többségét mégis Amerikában és Svédországban írták népszerű zeneszerzők, producerek, akik Ariana Grande, Adele és még sok más hírességgel is együtt dolgozhattak. A dalok többsége a szerelemről szól, aminek minden aspektusa fel lett dolgozva egészen a boldogító kezdeti rózsaszín ködös szerelemtől, a meseszerű vágyakozáson át a szomorú szakításig. A lemezt pedig szeretném a közönségnek is koncertek keretein belül bemutatni, ezért 2018-as év elsősorban az élőzenekaros országos turnéról, lemezbemutató koncertekről fog szólni. Addig is az albumot azoknak ajánlom, akik hisznek a csodában és a szerelem minden oldalával már farkasszemet néztek az életben.

 

 

-Jelenleg csak az énekléssel foglalkozol?

-Most az éneklés mellett egy szinkronstúdiónál dolgozom produkciós koordinátorként, ahol sorozatokat és mozi filmeket szinkronizáltatunk. Nagyon szeretem a munkám, egyelőre még a zenélés mellett is működik. Hosszú távú célom persze az, hogy elég legyen a zenére koncentrálnom és abból megélnem.

 

-Hogy sikerült 2017? Mit vársz 2018-tól?

-A karrierem szempontjából ez volt a legdinamikusabb évem. 2016 év végén jelent meg az első dalom, a Speed of Light és azóta idén már számos dalom napvilágot látott. Ilyen például az Out of Touch, a Nem Várok, a Részeg Tündér, A Cherry Lemonade, a Rainbow és most a Pandora. Rengeteg hazai és nemzetközi dalszerzővel és producerrel dolgoztam együtt 2017-ben. Többek között Vígh Arnolddal, Rakonczai Viktorral, Tóth G Zoltánnal, Vékony Zoltánnal, Burai Krisztiánnal, Havas Lajossal és emellett svéd és amerikai dalszerzőkkel is. Valamint idén jött ki az első nagylemezem, Color néven, ami az eddigi pályautásom gyümölcse. Rengeteg munka, küzdelem, kitartás, tanulás és hit van benne, hogy ez megvalósulhatott, amire nagyon büszke is vagyok. Dalversenyek tekintetében is produktív volt ez az évem, hiszen a Cseh Tamás Program induló és kezdő előadók programjának döntőjébe jutottam több száz előadó közül és az A38 hajón léphettem fel. A YouTube-on megjelent klipek többségét is több tízezren, valamit több százezren nézik, ami egy óriási visszacsatolás nekem. Ezért is érzem azt hogy van miért dolgozni. 2018-ban a már említett országos élőzenekari turné mellett számos új dallal lepem majd meg a közönséget. Ebből a szempontból nem lesz megállás, annyira produktív vagyok, hogy elkezdtünk már a második lemezen is dolgozni. Mindent egybe véve nagyon elégedett vagyok ezzel az évemmel és bízom benne, hogy a jövő évem legalább ilyen pörgős lesz.

Fotó: Fotó: facebook.com/cocotiamusic

 

-Mikor várható új dal?

-December, karácsony környékén szeretném meglepni a hallgatóságot egy új dallal, amelynek címe a Daydream lesz. A most megjelent első nagylemezemről ez számomra a legkedvesebb dal, remélem a hallgatók is nagyon fogják szeretni. A videóklippet már elkészítettük hozzá, ami igencsak egyedi lett és nagyon színes. Ez ugye totál nem jellemző rám (CocoTia nevet).

 

Fotó: facebook.com/cocotiamusic

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Share on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére