Cloud 9+ lemezbemutató az Akváriumban!

A sikert sikerre halmozó zenekar újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis 2017. március 4-én mutatja be 2. lemezét a Cloud 9+ az Akvárium Klubban!

Izgalmas négy évet tudhat magáénak a Cloud 9+ zenekar. A pesti együttesnek mindössze ennyi idő kellett, hogy megvalósítsa mindazt, amiről minden zenével foglalkozó formáció valaha is álmodhat. Megalakulásuk óta koncerteztek már Londonban, turnéztak az ország minden szegletétében, a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató verseny döntőjébe kerültek és bezsebeltek 2 Fonogram díj jelölést is. A rajongóik nagy örömére március 4-én bemutatják legújabb albumukat az ország legszerethetőbb klubjában.

 

Korábbi korongjukat a rendkívüli sokszínűség jellemzi. Az elektronikus zenei kavalkádot helyenként metál elemek tarkítják és egy légies kollaboráció is megtalálható, melyet a Nobody Moves-szal hoztak létre. A Supernova-ról elmondható, hogy az emelkedett életérzés nemcsak a zenekar nevében jelenik meg, hanem a korongon is. Az első osztályú hangzásvilág segít egy új kaput nyitni, ahol nem létezik más csak a színes zenei háttér és egy missziót kell teljesíteni: minél többször meghallgatni és magunkba építeni azt a hihetetlen mennyiségű energiát, amelyet az album dalaiból nyerhetünk.

Egy zenekar életében kiemelt jelentőséggel bír legfrissebb hanganyaguk első bemutatása, ezért kiemelt érdeklődéssel követem a március 4-ei fellépésüket. A srácok mindig nagy látványtechnikával készülnek, így különösen várom, hogy mivel lepnek meg az Akváriumban. A early bird és a kedvezményes áru jegyek már elfogytak, így ne habozzatok! Vegyétek meg belépőiteket minél hamarabb, mert sanszos, hogy ismét kiteszik a „sold out” táblát!

 

Jegyek:

Early bird: 1400Ft Elfogyott!

Kedvezményes 1 kör: 1700FT Elfogyott!

Kedvezményes 2. kör: 2000Ft

Helyszíni : 2400Ft

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:
Cloud 9+: Minden a Supernova-val kezdődött A gitáros válaszolt az Antropos.hu kérdéseire. Szó esik zeneszerzési folyamatról, albumbemutatóról is. INTERJÚ!
Cloud 9+: Izgalmas forgatáson vagyunk túl [interjú] Ősszel sincs megállás, ugyanis október 9-én az A38 Hajó fedélzetén új számot ismerhet meg közönségük.
Ismét a felhők fölé emelkedtünk a Cloud 9+ koncertjén Május 1-én újabb klubkoncertet adott a Cloud 9+. Tömött sorok, lelkes rajongók, frenetikus dallamok, határtalan energia és üvöltő tömeg. Beszámoló.
Totális extázis a Cloud 9+ koncertjén! Teltház, tömött sorok, magasban tartott kezek, éneklő rajongók, nem mindennapi basszusok és folyamatosan ringó hajó. BESZÁMOLÓ!
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére