-Hogyan határoznád meg a design fogalmát? Mit jelent számodra a design?
-A design egy folyamat, a tervező úgy gondol végig egy folyamatot, hogy az adott terméket hogyan, mire és miért fogják használni, és ehhez még egy olyan formanyelvet is társít, ami valamilyen plusz értelmet, tartalmat tesz hozzá. Nem csupán azt tudja, aminek megfelel, hanem még egy külön kapcsolatot is létrehoz a felhasználó vagy szemlélő és a tárgy között, és a belefektetett plusz munka még a külalakot is befolyásolja. Tehát számomra a design egy gondolatot jelent.

-Milyen elképzeléseid vannak a design szerepéről? Miért fontos neked?
-Úgy gondolom, hogy személyesebbé, tartalmasabbá, érdekesebbé teszi a világot, olyanná, amiért érdemes körülnézni, járni benne, amitől sokszínűvé válik az életünk, hiszen a design egy környezetátalakítás. Akkor lenne igazán változatos a környezetünk, ha mindenki designer lenne a saját életében. A parasztember is designer, amikor az ólat elkészíti valamilyenre, csak akkor nem az, ha kész ólat vesz valahol.

– Beszélnél a cég filozófiájáról? Milyen alapelveket követtek?
-Tizenegy éve, amikor megalapítottuk a Gepetto Design Stúdiót, elhatároztuk, hogy a személyességre fektetjük a hangsúlyt. Arra törekszünk a tárgytervezés, a bútortervezés vagy akár a belsőépítészet terén azóta is, hogy a megrendelő személyre szólónak érezze az elkészült terméket. Ezért rengeteg energiát fektetünk abba, hogy megismerjük a megrendelőinket. Ha például egy tárgyat tervezünk, akkor egy szerethető tárgyat próbálunk készíteni, olyat, amivel könnyű azonosulni. Tehát fontos alapelvünk a személyességre való törekvés.

-Mit jelent számotokra a "barátságos minimalizmus"?
-A személyességről, szerethetőségről, barátságosságról már beszéltem. Minimalizmuson pedig nem feltétlenül a formáknak a végtelenségig való leegyszerűsítését, hanem inkább a lényegre való törekvést, a feladatnak való megfelelést értjük. A díszítésnél például kerüljük az öncélúságot, tehát nem készítünk tizennyolc kis kunkort egy kanálra, csupán azért, mert az úgy milyen szép – ha azt kanálként akarjuk használni. A formatervezés számunkra egy feladat valamilyen új, szokatlan vagy érdekes módszerrel való találkozást jelenti.

-Milyen munkamódszerrel dolgoztok? Van egy ötleted az anyagra, vagy először a szerkezet terve van meg és ahhoz választjátok ki az anyagot? Mi adja egy projekt alapvonalait?
-Nagyon sokféleképpen dolgozunk: van olyan, hogy egy formát elképzelünk, és ahhoz keressük a legmegfelelőbb anyagot, de olyan is előfordult már, hogy a talált anyag műszaki tulajdonságai végül módosították az eredeti elképzeléseinket. Néha egy érdekes anyagba szeretünk bele, és ahhoz keresünk feladatot, máskor pedig a megrendelt feladathoz keresünk anyagot, formát és technológiát egyaránt. Ha pedig úgy érezzük, hogy a világból hiányzik valami, akkor kitalálunk magunknak valami feladatot. Egy felvetésen előhozakodik valaki egy ötlettel, azt megbeszéljük, kidolgozunk néhány ötletet, aztán hagyjuk érlelődni. Mire egy ötlet összeáll, már rengeteg vázlat, rajz, megbeszélés áll mögötte, és az még mindig csupán egy ötlet, amiből aztán készítünk egy prototípust, majd megvizsgáljuk a hiányosságait az eredeti koncepcióhoz képest, és megnézzük a gyártási lehetőségeit is, hiszen hiába találunk ki valami nagyon szép dolgot, annak érvényesülnie kell a piacon is.

-Milyen alapanyagokkal dolgoztok legszívesebben?
-Az első 5 évben csak fával dolgoztunk, de már akkor próbáltunk más anyagok felé nézelődni. Majd megismerkedtünk a fémekkel, azok megmunkálásával, különböző ötvözetekkel, hegesztési-, ragasztási technikával, műgyantákkal, műanyagokkal, fémöntéssel, stb. Műanyagokkal például rengeteget foglalkoztunk, de most már szinte nincs olyan anyag, ami ne számítana potenciális tárgy- vagy bútoralapanyagnak, és próbálunk minden szóba jöhető technológiát megismerni. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy különböző érdekes, akár interaktív, okos anyagokkal is kapcsolatba kerüljünk, hogy legalább tudjunk róluk, és ha szükség van rájuk, akkor tudjunk mihez nyúlni. Például ilyen különleges dolog a világító panel, ami csak akkor kapcsolódik be, ha valaki rálép, vagy a termofesték, amely alapanyag, de meghatározza a terméket. Manapság a formatervezés, a belsőépítészet nagyrészt az anyagokról szól, a hozzáadott érték pedig a képesség vagy tudás, hogy hogyan lehet az anyagokkal az adott teret meghatározni.

-Mennyire tartjátok fontosnak a színek használatát?
-Amikor a barátságos minimalizmust megfogalmaztuk, kb. 3-4 éve, akkor kezdtünk meleg, pasztellszíneket keverni a bútorainkba, éppen abban az időszakban, amikor mindenki inkább hideg színekkel operált. Szerencsére a nemzetközi trendek vissza is igazolták döntésünket. Sőt a meleg színek után, tovább is merészkedtünk, és elkezdünk mindenféle mintával, meg érdes felülettel operálni. A színválasztás szokta a legnagyobb nehézséget okozni, de szeretünk bátran választani, és lehetőleg minden puha, meleg színt beletenni valamilyen kompozícióba.

-Munkáitokon érződik a tradicionális japán kultúra hatása. Miért fontos számotokra a keleti kultúra?
-Érdekes, hogy ezt mondod, mert szerintünk is. Valószínűleg az egyszerűségre, a célszerűségre, a lényegre való odafigyelésből, törekvésből adódóan fakad belőlünk. Már igen korai stádiumban közel kerültünk hozzá, rengeteg ún. sojii-t (kazettás, rizspapíros tolóajtót) készítettünk. Tavaly nyáron Tokióban résztvettünk egy kiállításon. Nagyon szimpatikus nekünk az a nyugalom, az a filozófia, ami körülveszi őket, vagy ami a gondolkodásuk alapját adja. Habár Tokióban ez kevésbé érezhető, de vidéken nagyon érződik a végiggondoltság. Úgy vélem, azért érződik munkáinkon a keleti kultúra hatása, mert fogékonyabbak vagyunk azokra a módszerekre, formákra, amelyeket ott találtak ki, és így ugyanabból a kiindulásból ugyanarra az eredményre jutottunk.

-Amikor nekiálltok tervezni, kit képzeltek el célközönségnek?
-Nagyon ritka az, amikor "csak úgy"tervezünk, sokkal jobban szeretjük azt, amikor a feladat előre meghatározott. Feladat nélkül nagyon nehéz tervezni, még akkor is, ha egyedi tervezésről van szó. Talán csak 1-2 olyan tárgyunk van, ami úgy született, hogy eszünkbe jutott egy megoldás, és azt dolgoztuk ki.
-Beszélnél egy kicsit az AIR1 jelzésű Bay Audio elektrosztatikus high end hangfalatokról, mellyel Magyar Formatervezési pályázaton elnyertétek a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal különdíját 2006-ban?
-Az egyik ügyfelünk hozott össze a high end specialistájával, Bay Zoltánnal, fejlesztőmérnökkel, aki régóta foglalkozik elekrosztatikus hangfalakkal. Több mint két éven keresztül dolgoztunk együtt, ő a mérnöki vonalán fejlesztette tovább, mi pedig a termék, a formaterv vonalán. A hangfal technológiájából adódóan már eleve különlegesen néz ki, papírvékonyságú megoldás, tehát át lehet látni rajta, és ráadásul nagyon jó minőségű hangzása van. Nagy munka árán jött létre, sok prototípuson vagyunk túl, Bay Zoltán hangzásilag, mi pedig kinézetileg sokat csiszoltunk rajta. Most készült el, mint termék, nagyon a szívünkhöz nőtt. A tojástartónkat két vagy három évig csiszolgattuk, fejlesztgettük, ehhez képest a hangfal sokkal bonyolultabb dolog, és ez is szintén kb. két és fél év alatt készült el. Már van megrendelésünk Párizsból, Moszkvából, jelenleg pedig azon dolgozunk, hogy Angliában is kapható legyen. Sajátos fintora a történetnek, hogy Bay Zoli váratlanul felrúgta eddigi megállapodásunkat, és szerzőijogi vitába bonyolódtunk, pedig milyen jó példa lehetett volna a magyar műszaki és formatervezési képességek összefogására…

-Jellemeznéd a mai Magyarország és a design kapcsolatát? Milyennek látod a design helyzetét itthon? -Ez egy most kialakuló, friss, új dolog, amit tanulni kell. Nem nagyon volt ipar Magyarországon, ezért a hagyománya sem alakulhatott ki a designnak. Most ez egy próbálkozás, viszonylag kevesen, de lelkesen próbálunk valamit összehozni.

-Milyennek érzed a design kapcsolatát a társadalommal?
-Van igény arra, hogy valamilyen értékes dolog szülessen, és éppen ez az, ami a design-t létrehívta. Amikor a sokszínűségről beszéltem, akkor arra gondoltam, hogy az emberek merjenek önmaguk lenni és bátran válogatni, nem feltétlenül egy divatot követni. Minél több tervező van, és minél több termék, annál jobban tudnak az emberek a saját maguk stílusa szerint, egészen különböző dolgok közül választani. Ha egy országban csupán 30 féle lámpát lehet kapni, akkor a lakberendezésétől túlságosan nagy egyediséget nem várhatunk el, de ha a 300 000 vagy 3 millió lámpafajtát árusítanak, vagy ha arra is képesek vagyunk, hogy magunk is tervezzünk egyet, akkor sokkal nagyobb szabadságról, és szabadabb emberekről beszélhetünk. Lazaság, érzés, igény és önismeret szükséges ahhoz, hogy valaki merjen válogatni, és ennek a tanulási folyamatnak a függvénye, hogy mennyi és milyen design alkotás fogy.

-Mekkora a verseny a piacon?
-Bárcsak nagyobb lenne, mert az azt jelentené, hogy van rá igény. Én nagyon szeretném, ha egy pörgő design élet lenne ma Magyarországon, minden sarkon egy stúdióval, emberekkel, akiknek gondolatai vannak, és meg is valósítják elképzeléseiket, mert ez azt jelentené, hogy van rá kereslet. Problémát az jelenthet, ha nagyon-nagyon sokan vannak egy piacon, vagy ha nagyon kevesen. Úgy érzem, itt Magyarországon inkább kevesen vannak, nincs kialakult piac, nem nagyon lehet marketingstratégiákat érvényesíteni.

-Meg tudnál nevezni olyan designereket, akiknek a munkáit nagyon kedveled?
-A nagy példakép Ron Arad, aki hihetetlenül felszabadultan és szabadon tud gondolkodni, tervezni. Az ő szemléletmódja, tervezői hozzáállása az, ami közel áll hozzánk – hogy bármilyen megoldás lehetséges, csak végül a lényegét fejezze ki a mondanivalónak a tárgy vagy az építészeti termék. Rengeteget járunk kiállításra, évente 6-8-10 alkalommal, hogy minél többet lássunk. Rendkívül ügyes fiatalok vannak, nagyon jó és friss gondolatokkal. Tehát Ron Arad példakép, de sok más designer munkája együttesen érlel bennünk újabb és újabb elképzeléseket.

-Jelenleg min dolgoztok? Beszélnél jövőbeli terveitekről?
-Most van egy kivitelezési feladatunk Balatonlellén, a BL Yacht Club 153 apartmanjába szállítunk bútorokat, ez most pénzügyileg fontos történés az életünkben. Másrészt meg azon dolgozunk, hogy két éven belül egy tervezőirodát nyithassunk Londonban. Nemrég fejeztünk be ott egy négyszintes lakóház teljes átalakítási munkáit. Úgy látjuk, hogy Angliában nagy szükség van arra, amit mi csinálunk, nagyon szeretik azt az alaposságot és profizmust, ahogyan hozzáállunk egy munkához, és van rá fizetőképes kereslet, ami nem mellékes.

-És még milyen megrendeléseitek vannak?
-Nagyon érdekes fordulat az életünkben, hogy megkaptuk egy Ghana-i, 650 m2-es, komoly, reprezentatív irodának a tervezését. Emellett friss feladatként még londoni magánlakások és lakóházak belsőépítészeti tervezési feladatai körvonalazódnak. Van egy lámpatervezési feladatunk is, két – három évvel ezelőtt megvásárolta az egyik lámpatervünk gyártási jogát egy spanyol cég és számukra van még további lámpatervezési feladatunk. Saját, komoly projektünk most nincs, nem is megyünk idén Milánóba kiállítani, mert ezt a balatonlellei megbízás rengeteg munkával jár, de aztán újra szívesen foglalkoznánk apró tárgyakkal is, ami igazából a mi kedvencünk.

-A végszó…
-Annyira örülünk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk, és nem utolsó sorban, hogy érdekes helyekre, meg érdekesebbnél érdekesebb emberekkel találkozhatunk, valójában ez számunkra a legnagyobb ajándék vagy jutalom a munkánkért. Szeretnénk, ha mindenki érezné azt az örömöt, amit mi ettől kapunk. És az lenne a jó, ha sokan lennének azok, akik szabadon választhatnak a sok, különböző stílust képviselő tervező közül.