Charlie: Hosszú és szép pályám volt

Az előadó 70. születésnapja alkalmából ad koncertet december 29-én a Sportarénában.

Hosszú és szép pályám volt, ötvenöt éve énekelek és rengeteg nagyon jó zenésszel muzsikálhattam együtt – mondta Charlie pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában. Az előadó 70. születésnapja alkalmából ad koncertet december 29-én a Sportarénában.

Horváth Charlie több vendéget is elhívott ünnepi estjére, így Leslie Mandokit, Tóth Verát és Tátrai Tibort.
“Eljátsszuk az életünket azokkal a kollégákkal, akiket szeretek. Rengeteg lemezt csináltam, nehéz összeállítani egy jubileumi műsort” – fogalmazott az énekes.
Leslie Mandoki a műsorban felidézte, hogy 16 évesen rendszeresen eljárt Olympia-koncertekre Budapesten és csodálta Charlie-t. Hozzátette: ezekre az élményekre is alapozhatott, amikor 1975-ben elhagyta Magyarországot, és később karriert csinált Németországban, Amerikában, ismert zenész és producer lett belőle.
Charlie kitért arra, hogy éppen húsz éve, 1997-ben jelent meg Mandoki Találkozások című lemeze, amelyen Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Zorán és ő is szerepelt, közösen legendás angol és amerikai művészekkel. “Sokat köszönhetek Leslie-nek”.
Mandoki arról beszélt, hogy Jennifer Rush-tól Phil Collinsig számos világsztárral dolgozott együtt, és büszke arra, hogy zenekarában, a ManDoki Soulmatesben játszik például Ian Andersonnal (Jethro Tull) vagy korábban ott zenélt az azóta elhunyt Jack Bruce (Cream) is.
A Németországban élő Mandoki bejelentette, hogy meghívja Charlie-t énekelni New Yorkba, ahol január 29-én a Beacon Theatre-ben a Grammy-héten fog fellépni zenekarával.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére