Bödőcs íróparódiái továbbra is az élen

Bödőcs Tibor duplázni tudott és szeptember után októberben is első lett a nyomtatott és az e-könyvek között...

A Bookline szeptemberi sikerlistáján több mint 27 új könyv szerepel, főként szépirodalom, szórakoztató irodalom és pszichológiai témájú alkotások kerültek bele a virtuális kosárba. Legismertebb stand up komikusunk, Bödőcs Tibor duplázni tudott és szeptember után októberben is első lett a nyomtatott és az e-könyvek között, a második helyen ebben a hónapban is Ken Follett Tűzoszlopa végzett, Borsa Brown pedig Az Arab fiával került a harmadik helyre.

Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetével annyira meglepte az olvasókat, hogy az a megjelenés óta a nyomtatott és az e-könyves sikerlista élén tartja Búcsúszentlászló első számú poéngyárosát. Ugyanis az első kötetes szerző könyve paródiakötet, méghozzá a legjobb fajtából, benne Karinthy Frigyes legpihentebb pillanatait megidéző stílusgyakorlatokkal, és irigylésre méltóan elegáns névsorral: Móricztól kezdve Hemingwayen át Bodor Ádámig és Jászberényi Sándorig.

Második helyen végzett októberben is Ken Follett A tűzoszlop című regénye, a Kingsbridge-trilógia zárókötete, amiben Stuart Mária és Tudor Erzsébet árulásokkal, kémekkel és összeesküvésekkel megvívott háborújába röpít vissza minket a szerző.
Harmadik lett Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írása, Az Arab fia. A szerző könyvei rendszeresen visszatérő vendégei a Bookline havi toplistáinak. Arab-sorozatának legújabb, egyúttal lezáró kötetében utoljára izgulhatunk a Szudiari család tagjaiért, azon belül is Khalidért, akinek élete legnehezebb döntésével kell szembenéznie.

Az önvallomások sikere megkérdőjelezhetetlen napjainkban, és az október most kiemelkedően kedvezett a műfajnak. Edith Eva Eger A döntés című kötete egy egészen különleges alkotás, amiben egy Auschwitzot túlélő magyar származású pszichológus életét követhetjük nyomon, a könyv a következő kérdést szegezi nekünk: van-e egyáltalán esély saját múltunk feldolgozására? Edith Eva Eger a bátor, ám korántsem fájdalommentes szembenézést választotta, Döntésben leírt módszerével pedig azóta is számtalan embernek segít a leküzdhetetlennek tűnő traumák kezelésében.
Al Ghaoui Hesna októberben megjelent írása az olvasók kedvencévé vált. A Félj bátran című igazán bátor műben a volt haditudósító őszintén vall félelmeiről és azt feszegeti, hogy vajon miért vágyunk a félelem nélküli életre. Mi van, ha az nem méregként, hanem üzemanyagként hat az életünkre? A szerző neves kutatók és világhírű szociálpszichológusok segítségével, valamint saját haditudósítói és magánéleti tapasztalatain keresztül térképezi fel új könyvében a félelem természetrajzát.
Vujity Tvrtko Világgá ment címmel megjelent új könyvében a szerző válogatott, egyedi hangvételű történeteit olvashatjuk a világ megannyi tájáról, a Délszláv háborútól egészen a Fekete-tenger partján fekvő egykori magyar gyarmatig. Beszámolói olykor torokszorítóak, néha meghatóak vagy éppen kacagtatóak, ám minden esetben erőt adnak az olvasónak.
Önvallomás, súlyos irodalmi vonatkozással Mészöly Miklós és Polcz Alaine A bilincs a szabadság legyen címmel megjelent, ötvenhárom évet felölelő levelezése, ami a korántsem mindig felhőtlen közös életük boldog és keserű pillanatait mutatja be, már-már zavarba ejtő közelségből. A könyv a legsikeresebb e-könyvek listájára is felkerült, aminek sorát Bödőcs Tibor nyitja, közvetlenül utána David Lagercrantz Mint az árnyék című krimije következik, ami Stieg Larsson Millennium-trilógiájának minden tekintetben méltó folytatása. A harmadik helyen pedig Grecsó Krisztián Harminc év napsütését találjuk, ami a nyomtatott könyvek között is előkelő helyezést (4.) ért el. A szerző első tárcanovella-gyűjteményében a tőle megszokott eleganciával lehel életet múltunk hol elfelejtett, hol már megszépült alakjaiba és helyszíneibe. A Harminc év napsütés egy kivételesen érzékeny szerző oknyomozása sorsokról, generációk közötti különbségről, és az olykor szürkének tetsző hétköznapok ajándékáról.

Mesék, mesék, mesék mindenkinek. A Bookline sikerlista történetében még nem volt hónap gyerekkönyvek nélkül. Az egyik leggyakoribb szereplő Bartos Erika és az ő kicsik által igencsak kedvelt mesehősei – így például Bogyó és Babóca, akik októberben éneklésbe fogtak, és ez olyan jól sikerült, hogy hatodikok lettek a Top50-ben.
Boldizsár Ildikó meseterapeuta könyve, a Mesék a felnőtté válásról, a kamaszokhoz szól a felnőtté válás elkerülhetetlen csapdáiról és szépségeiről, amivel a szerző a felnőttkor határán álló fiúknak és lányoknak segít megtenni az első lépéseket.
A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el három évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A program 2017. augusztusától már a Libri könyvesboltokban is bemutatja a program által ajánlott gyerekkönyveket. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást, a november hónap kiemelt könyve egy igazi young adult alkotás, Emery Lors műve az Amikor összeütköztünk, ami kibeszéletlen problémáinkról szól kendőzetlenül.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére