Befejeződött a Valami Amerika harmadik részének forgatása

Befejeződött a Valami Amerika harmadik részének forgatása szerdán. A rendkívül népszerű filmsorozat legújabb része február 15-én kerül a mozikba.

“Nagyon flottul ment a forgatás, nem volt semmiféle csúszásunk” – fogalmazott Herendi Gábor rendező az MTI-nek. Hozzátette: az egyik legnagyobb kihívásnak a színészegyeztetés bizonyult a júniusban kezdődött, 35 napos forgatás alatt.
“Akciódús film lesz a Valami Amerika harmadik része, egy-egy jelenetben rengetegen szerepelnek, ez a színészeknek sok forgatási nappal járt, miközben a legtöbbjük más filmekben, sorozatokban is dolgozik” – hangsúlyozta. Kiemelte azt is: a régi karakterek mellett hét új szereplő is megjelenik majd a vásznon. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs és Tompos Kátya mellett a harmadik részben szerepet kapott Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Döglégy (Zana Zoltán) és Scherer Péter is.
A történet szerint Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, amelynek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel.
“Bár már 15 év eltelt az első Valami Amerika óta, mindenki a legjobb formáját hozta. Fantasztikus hangulatban zajlott a forgatás, a színészek és az egész stáb nagyon várta már a folytatást, tényleg úgy örültünk egymásnak, mint egy érettségi találkozón” – fűzte hozzá Herendi Gábor, aki elmondta azt is: az új karaktereket játszó színészek is remekül együttműködtek a már eddig összeszokott stábbal.
Herendi Gábor rendező a Valami Amerika 3 produceri feladatain Nagy Mónikával és Peták Eleonórával osztozik, a forgatókönyvet együtt jegyzi Divinyi Rékával. A film operatőre Márton Balázs, látványtervezői Horváth Viktória és Nánássy Zsolt, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba, vágója Király István, gyártásvezetője Téni Gábor.
A Valami Amerika 3 a Magyar Nemzeti Filmalap közel 500 millió forintos támogatásával készül.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére